Pál József (szerk.)

Világirodalom


A természettudomány (Plinius)

A hosszú katonai szolgálat ellenére nagy olvasottságra tett szert, s épp a misenumi flotta parancsnoka volt, amikor bekövetkezett a Vezúv kitörése, s ő tudósi kíváncsisága miatt életét vesztette. Az idősebb Plinius (23–79) sok elkallódott munkája mellett ránk maradt enciklopédikus alkotása, a Naturalis historia, melyet talán leginkább A természet kutatásának fordíthatunk. Ez a pliniusi kutatás az embert körülvevő élő és élettelen, szellemi és anyagi környezetről nem igazán szépirodalmi alkotás, ám ugyanakkor nem tagadható, hogy egyike az emberiség impozáns művelődéstörténeti munkáinak. Nem egyszerű tényrögzítés, hanem a klasszikus világnak egyik legkonzekvensebb logikájú, minden cicomázatlan stílusa ellenére sodró lendületű áttekintése.

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave