Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A kereszténység térnyerése

Európában a 9–10. század elsősorban a szláv térítések korszakának számított. A 9. század végéig megtérítették a bolgárokat és a morvákat. A 10. század végére keresztényekké lettek a csehek, majd a lengyelek (egy időben a magyarokkal), a 11. század elejére a Kijevi Rusz alattvalói is. A morvák, a csehek, a lengyelek és a magyarok a nyugati egyház (Róma), a többiek a keleti egyház (Konstantinápoly) irányítása alá kerültek. A sikeres európai térítés következtében a nyugati egyház befolyási övezete rendkívüli mértékben megnövekedett. Keleten Konstantinápoly uralmi területe az arab térhódítás eredményeképpen erőteljesen zsugorodott, amelyet viszont ellensúlyozott a szláv térítés sikere. Egyértelmű, hogy Bizánc a szláv világ legnagyobb részében győzelmet aratott Róma fölött. A nyugati egyház merev, az ortodox engedékenyebb volt. Történt mindez úgy, hogy voltaképpen mind I. Miklós pápa, mind utódja, II. Hadrián pápa lelkesen, sőt hathatósan támogatta Cirill (Konsztantinosz) és Metód küldetését, tevékenységét. A fivéreket szívesen látták Rómában, sőt 868-ban pápai bullát is kaptak, amely lehetőséget adott a szláv nyelvű liturgia használatára is. A frank papság azonban ellenszegült, s Metódot 870-ben letartóztatták. A pápának három évébe telt, míg elérte szabadon engedését, de föl kellett adnia a szláv liturgia lehetőségét. Metód így arra kényszerült, hogy a görög egyházban keressen támaszt

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave