Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Új hódító Európában: az Oszmán Birodalom

A 13. század nyugati háborúi közepette új erőre kaptak a szeldzsukok, s a Bizánci Birodalom keleti tartományait fosztogatták. 1243-ban azonban a mongolok Köszedágnál (kb. 80 km-re Szivasztól) tönkreverték a szeldzsuk seregeket, akik kénytelenek voltak a félelmetes ázsiai hódítók uralmát elfogadni. Államuk kettészakadt. A keleti rész elfogadta a mongol uralmat, a nyugati viszont a Nikaiai Császárság szövetségese lett. A szeldzsuk állam még egyszer föléledt, 1277-ben azonban egy újabb vereség megpecsételte sorsukat. Az Anatóliában létrejött egyik törpefejedelemség, az oszmán emirátus lett az az új föltörekvő hatalom, amely a szeldzsukok örökébe lépett.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave