Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Ipari forradalom

A hosszú 19. század azonban nem pusztán a politikai szabadságjogok kivívásáról és az alkotmányos, nemzeti államok kialakulásáról szólt. A gazdasági és szociális kötöttségek felszámolása is a változások szerves része volt. Az emberek – szemben a korábbi évszázadokkal – szabadon választhatták meg foglalkozásukat, nem nemesek is vásárolhattak földet, elköltözhettek szülőföldjükről, sőt akár el is hagyhatták az öreg kontinenst. Ennek a szabadságnak azonban szigorú határfeltételei is voltak, mindenekelőtt szociális értelemben. A választás lehetőségével elsősorban azok élhettek, akik az adott cél eléréséhez megfelelő anyagi háttérrel rendelkeztek. A gazdasági és szociális felszabadulás programja szintén Franciaországból terjedt el egész Európában. A forradalmak az embereket mint a gazdasági élet szereplőit kétségtelenül felszabadították a korábbi kötöttségek alól. Ezzel lehetővé vált az átmenet a hagyományos társadalomból az ipari társadalomba. Németországban például 1789-ben még a lakosság kétharmad része a mezőgazdasági szektorban dolgozott, ez az arány 1914-re az összlakosság egyharmad részére esett vissza.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave