Papp Mónika, Várnay Ernő

Az Európai Unió joga

2015. évi átdolgozott kiadás


A Hatok Európájától a Tizenkettek Európájáig

De Gaulle francia elnök Közösségekhez való viszonyában egyértelműen a kormányközi – a nemzeti érdekek érvényesítésére jobban lehetőséget kínáló – működési módot preferálta a szupranacionális, a közösségi érdekből kiinduló, azt akár a legnagyobb tagállamok rovására is érvényesítő megoldások helyett. Az intézmények nyelvére lefordítva ez azt jelentette, hogy igyekezett ellenállni a Parlament, és különösen a Bizottság térnyerésének. Az igen aktív bizottsági elnök, Walter Hallstein hivatali idejében, 1965-ben De Gaulle mondhatni kenyértörésre vitte a dolgokat. A válság akkor tört ki, amikor a Tanácsban – a Szerződés értelmében – több területen az addigi egyhangúságot a minősített döntéshozatal váltotta fel. Amikor a Bizottság a – ráadásul a franciák számára oly fontos – mezőgazdasági politika tekintetében, illetve a költségvetés közösségiesítése terén próbált áttörést elérni, és De Gaulle-nak nem sikerült álláspontját elfogadtatnia a Tanácsban, Franciaország az úgynevezett „üres székek politikájához” folyamodott. Ez azt jelentette, hogy a francia képviselők valamennyi közösségi szerv munkáját távollétükkel bojkottálták, megbénítva ezzel azok működését. A kínos helyzet 1965 júniusától 1966 januárjáig tartott, amikor is megszületett az úgynevezett „Luxemburgi kompromisszum”.

Az Európai Unió joga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 611 4

A kiadvány hiánypótló jelleggel ad átfogó képet az Európai Unió jogrendszeréről. Az elsősorban egyetemi tananyagnak szánt mű, amely nélkülözhetetlen az európai jogi államvizsga letételéhez is, bemutatja az integrációs szervezet fejlődését, intézményrendszerét; jogalkotási, döntéshozatali és jogszolgáltatási rendszerét és a belső piac működését. Az európai versenyjog ismertetése mellett hangsúlyt kap a műben a közös politikák rendszerének és egyes elemeinek a bemutatása is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varnay-papp-az-europai-unio-joga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave