Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


A 106. cikk (1) bekezdésével együtt alkalmazott rendelkezések

Egyedül nem megy. Mint már említettük, a Szerződésben a jogi monopóliumokra vonatkozó rendelkezést elsődlegesen a 106. cikk tartalmazza, amely annyiban sajátos jogszabályhelye a Szerződésnek, hogy soha nem önmagában, a Szerződés többi részétől elszigetelten kerül alkalmazásra. Ez mindenképpen igaz az (1) bekezdésre, de tulajdonképpen a (2) bekezdésnél sem más a helyzet, mivel az abban foglalt kivételre való hivatkozás logikusan előfeltételez egy más cikkből eredő tiltást (például a 102. cikk szerint erőfölényes helyzettel való visszaélés tilalmát).

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave