Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


A közvetítő szolgáltatók felelőssége

A közvetítő szolgáltatók alatt az internethozzáférés-szolgáltatókat, a tárhelyszolgáltatókat, az ún. cache szolgáltatókat, valamint az internetes keresőszolgáltatásokat értjük [→ 24.1.3.]. Az elnevezés oka, hogy az internet piacának értékláncában ők azok a szereplők, akik a tartalom-előállítók és szolgáltatásnyújtók, valamint az internetezők között állnak, lehetővé téve a két csoport közötti kapcsolat létrejöttét. Mint láttuk, a jogsértés elkövetőjének felelősségre vonását az internet világában számos akadály nehezíti (anonimitás, joghatósági problémák stb.). Ezzel szemben az adatok továbbítását és tárolását biztosító közvetítő szolgáltatók könnyen azonosíthatóak, és általában (legalábbis a hozzáférés-szolgáltatók esetében) földrajzilag is a sértett közelében találhatóak. Ezen „tulajdonságuk” miatt gyakran ők kerülnek – jobb híján – a sértettek látókörébe, tőlük várva el, hogy felelősséget vállaljanak az általuk továbbított vagy tárolt jogsértő tartalmakért. Az európai jogalkotók felismerve a probléma fontosságát, a múlt század kilencvenes éveinek elejétől nagy hangsúlyt fektettek az információs társadalom szereplőinek, így különösen a tárhelyszolgáltatók felelősségének tisztázására.

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave