Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


A vízgazdálkodás szervrendszere

A vízgazdálkodási feladat- és hatáskörök az államszervezet szinte minden pontján megjelennek. Úgy is mondhatjuk, hogy minden hatalmi ág kap hatáskört a vízgazdálkodásban, akár a vízhaszonvétel, vízvédelem, akár a vízkármegelőzés tárgykörében. Mint az előző fejezetben láttuk, a kormány és az irányítása alá tartozó szervek látják el a hatáskörök és igazgatási feladatok legnagyobb részét.295 Emellett az Országgyűlés a törvényalkotás és a Nemzeti Környezetvédelmi Program révén kapcsolódik be a vízügyi tevékenységbe.296 Az igazságszolgáltatási szervek és különösen a bíróság pedig jogorvoslatok biztosításával lesz a vízügyi igazgatás fontos szereplője, valamint a cégbíróság hatásköre a vízitársulatok, mint speciális gazdálkodó szervezetek nyilvántartására terjed ki.

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave