Horváth István (szerk.)

Kormánytisztviselők jogviszonya

Szerkesztett jogszabálygyűjtemény


I. FEJEZET. A KORMÁNYTISZTVISELŐI JOGVISZONY LÉTESÍTÉSE, MÓDOSÍTÁSA ÉS MEGSZÜNTETÉSE

Ktv. 5. § A közszolgálati jogviszony az állam, illetve a helyi önkormányzat, valamint a nevükben foglalkoztatott köztisztviselő, ügykezelő között a köz szolgálata és munkavégzés céljából létesített különleges jogviszony, amelyben a munkavégzéssel szükségszerűen együtt járó kötelezettségeken és jogosultságokon túlmenően mindkét felet többletkötelezettségek terhelik és jogosultságok illetik meg.


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 295 871 2

A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény a korábbi egységes közszolgálati jogviszonyt megszüntette, s a közigazgatásban foglalkoztatottakat élesen megkülönböztette aszerint, hogy a köztisztviselő milyen intézményi struktúrában kerül alkalmazásra. Az új törvény szabályozási filozófiája szerint a kormánytisztviselőkre tartalmaz rendelkezéseket, egyebekben pedig a köztisztviselői törvényt rendeli alkalmazni, s ezáltal természetesen a Munka Törvénykönyve közszférára is kiterjedő szabályait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/horvath-kormanytisztviselok-jogviszonya//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave