Bodnár Zsolt, Várhomoki-Molnár Márta

Építési közbeszerzés


Az eljárásfajta döntőbizottsági ellenőrzése

Az előbbiekben bemutattuk, hogy a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás szigorú feltételek fennállása esetén alkalmazható, ehhez kapcsolódó garanciális elem, hogy az eljárási fajta jogszerű választását a Közbeszerzési Döntőbizottság minden eljárás esetében külön vizsgálja. A döntőbizottsági kontrollt a Kbt. 132. §-a és 329. §-a biztosítja. A fenti szakaszok előírják, hogy a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megkezdése napján az ajánlatkérő köteles benyújtani a Döntőbizottsághoz az ajánlattételi felhívást, továbbá az ajánlattételre felhívni kívánt szervezetek nevéről, címéről, valamint a tárgyalásos eljárás alkalmazását megalapozó körülményekről szóló tájékoztatást. Ha a Közbeszerzési Döntőbizottság elnöke a megküldött iratok vizsgálata során megállapítja, hogy megalapozottan feltételezhető a közbeszerzési jogszabályok rendelkezéseinek, illetőleg alapelveinek megsértése, az iratok beérkezésétől számított tizenöt napon belül hivatalból megindítja a Döntőbizottság eljárását. Ha az ajánlatkérő által megküldött iratokból nem állapítható meg egyértelműen a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazhatósága feltételeinek fennállása, illetőleg az előírt ajánlattételi felhívás jogszerűsége, a Közbeszerzési Döntőbizottság elnöke az ajánlatkérőt hiánypótlásra hívja fel, amelynek nem teljesítése esetén a rendelkezésre álló adatok alapján dönt jogorvoslati eljárás megindításáról.

Építési közbeszerzés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2011

ISBN: 978 963 295 848 4

Könyvünket mindazoknak ajánljuk, akik - ajánlatkérőként készülnek egy építési beruházás megvalósítására, - ajánlattevőként szeretnének ismereteket szerezni az építési tárgyú közbeszerzésekről, - alvállalkozóként kapcsolódnának a közbeszerzés keretében megrendelt kivitelezési munkák teljesítésébe, - közbeszerzőként vagy az építőiparban dolgozó szakemberként szeretnének együtt áttekintést kapni az építési beruházások közbeszerzési és építési jogi oldaláról. A tervezéstől egészen a kész épület átadásáig mutatjuk be a közbeszerzés útján megvalósuló építési beruházások joganyagát, kitérve az ahhoz kapcsolódó hazai és esetenként európai bírósági joggyakorlatra is. A kiadványban az alábbi kérdésekre is választ találhatnak: - Mire szolgál a tervpályázati eljárás és melyek a szabályai? - Milyen közbeszerzési és építésügyi szakmai követelményekre kell felkészülni az ajánlatkérőnek? - Hogyan jelenik meg az építési beruházás, mint közbeszerzési tárgy? - Milyen sajátos követelménnyel kell szembe nézni a kivitelezés résztvevőinek, ha az építési beruházás közbeszerzési eljárás keretében valósul meg? - Melyek a közbeszerzési eljárási fajták főbb jellemzői és milyen kérdések merülnek fel a közbeszerzési eljárás lefolytatása során? - Melyek az építési beruházások speciális szabályai és hogyan viszonyul a közbeszerzési jog a szerződés teljesítésének létszakaszához, a kivitelezés során felmerülő pótmunkákhoz? - Milyen megújult kifizetési eljárásrend védi az ajánlattevő alvállalkozóját?

Hivatkozás: https://mersz.hu/bodnar-varhomoki-molnar-epitesi-kozbeszerzes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave