Andor Ágnes, Lakatos László Péter

Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek


Jogátruházás

A jogátruházás szabályai igazodnak a követelésátruházás (engedményezés) logikájához. Fő szabály szerint a jogok forgalomképesek, és másra átruházhatók. A jogátruházás az átruházó és az új jogosult közötti szerződés, amellyel az új jogosult az átruházó helyébe lép. A jogátruházás akkor nem megengedett, ha jogszabály a jog forgalomképességét kizárja, vagy a forgalomképtelenség a jog természetéből egyértelműen következik (például nem átruházható a családi jog körébe tartozó tartási jog). A jog átruházásához – az engedményezéshez hasonlóan – átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím és maga a jogátruházás szükséges (amely két lépés történhet egy időben vagy egymást követően). Az engedményezéshez képest többletkövetelmény, hogy amennyiben a jog fennállását közhiteles nyilvántartás tanúsítja, a jog átruházásához az is szükséges, hogy a jogosult személyében bekövetkezett változást a nyilvántartásba bejegyezzék. A jogok átruházására egyébként az engedményezésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ekkor a konkrét jog tartalma határozza meg, hogy az engedményezés szabályai közül mi értelmezhető és alkalmazandó.

Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2014

ISBN: 978 963 295 850 7

Hosszas előkészítő munkát követően 2014. március 15-én hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv, azaz a 2013. évi V. törvény. Az új Ptk. a magánjogi jogviszonyok alapvető törvénye, és átfogó kódexként szabályozza a természetes és jogi személyek személyi és vagyoni jogviszonyait. Az új Polgári Törvénykönyv jelentős változásokat hoz a gazdálkodók életében,amelyekre célszerű időben és megfelelően felkészülni. A Kiskönyv az új Ptk.-ról gazdasági szakembereknek című kiadvány a gazdálkodókat érintő két legfontosabb területet, a társasági jog és a szerződési jog alapvető szabályait foglalja össze. A gazdálkodóknak egy rövidebb átmeneti, átállási időszakot követően az új Ptk. szerint kell működniük, illetve a 2014. március 15-e után kötött szerződésekre is az új polgári jogi szabályozást kell alkalmazni. Ajánljuk a kiadványt mindazon cégvezetőknek, könyvelőknek, könyvvizsgálóknak és más gazdasági szakembereknek, akik könnyen érthető módon és áttekinthető formában szeretnének tájékozódni az új Ptk. társasági jogi és szerződési jogi szabályairól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/andor-lakatos-kiskonyv-az-uj-polgari-torvenykonyvrol-gazdasagi-szakembereknek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave