Farkas Alexandra

Példák az áfatörvény alkalmazásához


Komplex ügyletek kezelése a mezőgazdasági fordított adózásban

Amennyiben „A” cég elad „B” cégnek 1000 kg kukoricát úgy, hogy a felek szerződése szerint a kukorica értékesítéséhez kapcsolódóan az „A” cég a kukorica „B” telephelyére történő fuvarozásáról is gondoskodni köteles, akkor a fuvar nem önálló szolgáltatás, hiszen azért kerül rá sor, hogy a kukoricaértékesítés a szerződés szerint teljesedésbe menjen. Ez azt jelenti, hogy a fuvarozás osztja a kukoricaértékesítés áfarendszerbeli megítélését, azaz a fordított adózás szabályai szerint kezelendő, függetlenül attól, hogy annak önálló ellenértéke van-e vagy sem, illetve függetlenül attól is, hogy a kukoricáról szóló számlában számlázzák-e ki, vagy önálló számla készül. Így tehát mindegy, hogy a szerződés szerint az 1000 kg kukorica a fuvarozással együtt 1200 értékbe kerül, vagy a szerződés szerint az 1000 kg kukorica 1000 érték, a fuvarozás pedig 200 érték, és az is mindegy, hogy ez utóbbi esetben esetleg külön számlában szerepel a kukorica ellenértéke, illetve a fuvarköltség, a teljes 1200 érték a fordított adózás szabályai szerint kezelendő.

Példák az áfatörvény alkalmazásához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 295 858 3

Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.

Példatárunk foglalkozik többek között az áfaalanyiság, az egyes forgalmi adóztatás alá eső ügyletek kérdésével, a teljesítés helyének és idejének, az adóalapnak, az adómentességeknek, valamint a közösségi és az egyéb külföldi ügyleteknek a gyakorlatban előforduló legfontosabb problémáival. Ezen túl számos példát és megoldást tartalmaz a számlázással, a különös adózási módokkal, valamint a fordított adózása alá eső esetkörökkel kapcsolatban is. A példákon keresztül történő szemléltetés hathatós segítséget nyújt a jogalkalmazóknak a gyakorlatban felmerülő áfaügyletek könnyebb kezeléséhez, megoldásához.

A könyv rövid elméleti ismertetés mellett az egyes példák gyakorlati megoldására helyezi a hangsúlyt. Így hasznos gyakorlati kiegészítője a Kiskönyvtár az áfáról sorozatunkban eddig megjelent, elsősorban az elméleti joganyagok ismertetését célzó korábbi köteteinknek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/peldak-az-afatorveny-alkalmazasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave