Farkas Alexandra

Példák az áfatörvény alkalmazásához


Az előleg beszámítással történő jóváírása

Nagyon fontos, hogy az Áfa tv. 59. §-ában szereplő jóváírás kifejezés nem kizárólag banki jóváírást jelent, hanem a felek megállapodásán alapuló egyéb jóváírást is. Ha például egy kft.-nek van 100 egység követelése egy általa teljesített termékértékesítés kapcsán egy zrt. felé úgy, hogy a zrt. a jövőben teljesíteni fog a kft. felé, ezért úgy határoznak, hogy a zrt. ne fizesse meg a kft. felé a 100 egységnyi – egyéb ügyletből eredő – tartozását, hanem azt a zrt. által a későbbiekben nyújtott szolgáltatás ellenértékébe beszámítják a felek, akkor ez a 100 egységnyi pénzt a felek között azzal a nappal, amelyen az erre vonatkozó megegyezésük megszületik, előlegként íródik jóvá, tehát a zrt.-nek – bár a kft. és közte valódi pénzmozgás nem történt, csupán beszámítással éltek – a 100 egységről előlegszámlát kell kibocsátania, mégpedig azzal a nappal mint teljesítési időponttal, amely nappal abban egyeztek meg, hogy a zrt. a 100 egységet ne fizesse ki a kft.-nek, hanem tartsa meg a köztük lévő újabb ügylet ellenértékének részeként.

Példák az áfatörvény alkalmazásához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 295 858 3

Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.

Példatárunk foglalkozik többek között az áfaalanyiság, az egyes forgalmi adóztatás alá eső ügyletek kérdésével, a teljesítés helyének és idejének, az adóalapnak, az adómentességeknek, valamint a közösségi és az egyéb külföldi ügyleteknek a gyakorlatban előforduló legfontosabb problémáival. Ezen túl számos példát és megoldást tartalmaz a számlázással, a különös adózási módokkal, valamint a fordított adózása alá eső esetkörökkel kapcsolatban is. A példákon keresztül történő szemléltetés hathatós segítséget nyújt a jogalkalmazóknak a gyakorlatban felmerülő áfaügyletek könnyebb kezeléséhez, megoldásához.

A könyv rövid elméleti ismertetés mellett az egyes példák gyakorlati megoldására helyezi a hangsúlyt. Így hasznos gyakorlati kiegészítője a Kiskönyvtár az áfáról sorozatunkban eddig megjelent, elsősorban az elméleti joganyagok ismertetését célzó korábbi köteteinknek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/peldak-az-afatorveny-alkalmazasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave