Balázs Péter

Az Európai Unió külpolitikája


Fordulat és szakadás

A következő csúcs Vilniusban ült össze 2013. november 28‒29-én. Ennek egyik fő eseménye az EU–Ukrajna társulási megállapodás aláírása lett volna, ám a találkozón drámai fordulat történt. A várakozásokkal ellentétben Viktor Janukovics elnök az utolsó pillanatban meggondolta magát, és megtagadta az aláírást. Az értekezlet tudomásul vette, hogy Ukrajna „felfüggesztette a társulási folyamatot”, miközben üdvözölte a hasonló megállapodások parafálását Moldáviával és Grúziával. Megállapította, hogy Azerbajdzsánnal is haladtak a társulási tárgyalások, ezek akkor folytathatók, ha az ország csatlakozik a WTO-hoz. Örményországot illetően a nyilatkozat ennél óvato sabban fogalmazott, hozzátéve, hogy minden állam szuverén joga az EU-hoz fűződő viszonyával kapcsolatos céljainak meghatározása. Az igen terjedelmes vilniusi nyilatkozat 58 részletes pontban elismételte a Keleti Partnerség összes főbb célkitűzését, hivatkozott az EU közös értékeire, számba vette az addig elért eredményeket és meghatározta a 2014‒2015. évi feladatokat.380 Nyugtázta, hogy a 2010‒2013 közötti időszakban az EU végül is 2,5 milliárd eurót fordított a projekt céljainak finanszírozására, vagyis többet, mint amennyit korábban kilátásba helyezett, miközben fokozatosan nőtt az EBB finanszírozása is (2014-ben már 934 millió eurót tett ki).

Az Európai Unió külpolitikája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 819 4

Megújult tartalommal kerül az olvasó kezébe az Európai Unió külpolitikájáról szóló könyv. A korábbi kiadás óta merőben megváltoztak a körülmények. Magyarország 2004-ben az EU tagja lett, 2009-ben pedig életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, amelynek új szabályai és intézményei a korábbinál jobb feltételeket teremtettek az EU-ban a külpolitika közös gyakorlása számára.

Mindeközben alapvetően átalakult Európa külső környezete. A poszt-szovjet térségben az orosz külpolitika expanzív fordulatot vett. Az „arab tavasz” hatalmas változások kezdetét jelzi Európa szomszédságában. A korábban félreeső Törökország új geopolitikai kontextus kellős közepén találta magát. Ukrajna, Szíria, vagy Líbia megoldatlan problémái az európai jóléti övezetre nézve is súlyosbodó következményekkel járnak.

A világpolitika és benne az EU külpolitikai történései a média segítségével naprakészen követhetők, ám az események halmazában nem könnyű eligazodni.

Ez a könyv rendszerszerű megközelítéssel és a történelmi előzmények megvilágításával kíván segítséget nyújtani az újabb fejlemények megértéséhez.

Az első és második rész az Európai Uniót a nemzetközi rendszer részeként helyezi el a világban, bemutatva a tagállamok külpolitikai együttműködésének lépcsőfokait és az uniós szintű külkapcsolatok átalakuló szerkezetét.

A harmadik és a negyedik rész az EU külpolitikáját partnerek szerinti bontásban részletezi.

Ez a könyv épít a szerző diplomáciai, kormányzati és európai pozíciókban szerzett személyes tapasztalataira, de nagyrészt annak az egyetemi tananyagnak a magyar nyelvű lenyomata, amelyet egy évtizede oktat a Közép-európai Egyetemen. A soknemzetiségű hallgatók okos kérdései, az egyetemen végzett kutatások és a CEU Európai Szomszédságpolitikai Központjának (CENS) konferenciái is gazdagították a mondanivalót.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balazs-az-europai-unio-kulpolitikaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave