Wopera Zsuzsa, Gyovai Márk (szerk.)

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához


Az árverezői csoport

Árverezőként – a tulajdonszerzési arány megjelölésével – több személy, szervezet is kérheti az árverezők elektronikus nyilvántartásába történő együttes bejegyzését. Az együttesen bejegyzett személyeknek, szervezeteknek és a tulajdonszerzési aránynak a nyilvántartásban történő megváltoztatása csak az első ajánlattételük előtt lehetséges. Az elektronikus ajánlattétel során is lehetőség van az együttes licitálásra, vagyis arra, hogy az ingót vagy ingatlant többen vegyék meg. Ahhoz azonban, hogy az árverési jegyzőkönyv ilyenkor is elkészíthető legyen az árverezők nyilvántartása alapján, a nyilvántartásnak tartalmaznia kell valamennyi vevő adatait és a viszonyukban érvényesülő tulajdonszerzési arányokat.

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 823 1

Az utóbbi években a bírósági végrehajtással összefüggő gyakorlati problémákat szakcikkek, tanulmányok mutatták be, mert nem készült olyan átfogó mű, ami ezeket összegyűjtötte, rendszerezte volna, úgy, hogy a felmerülő jogalkalmazási visszásságokra megoldást is adjon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a kézikönyv, melynek elsődleges célja a bírósági végrehajtás foganatosítása során felmerülő gyakorlati problémák nevesítése és a lehetséges megoldások bemutatása.

A kézikönyv a végrehajtás két szakaszából döntően a foganatosítására koncentrál, az elrendeléssel kapcsolatos kérdések annyiban kerülnek terítékre, amennyiben azok a végrehajtás foganatosítása során problémát vetnek fel (pl. a nem jogképes adóssal szemben elrendelt végrehajtás, vagy a nem megfelelő nyomtatványon elrendelt végrehajtás).

A kézikönyv – kifejezetten gyakorlatorientált megközelítése miatt – elsősorban a bírósági végrehajtás foganatosításával kapcsolatba kerülő személyek, különösen az önálló bírósági végrehajtók (helyettesek és jelöltek), bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, a felek képviseletét ellátó ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogtanácsosok, jogi előadók, közös képviselők számára lehet hasznos, de haszonnal forgathatják mindazok, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek a bírósági végrehajtással, így maguk a felek is.

A kézikönyv szerzői a jogász hivatásrendek különböző területén szerzett tapasztalataikon keresztül mutatják be a végrehajtás foganatosításával összefüggő jogalkalmazási nehézségeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/wopera-gyovai-kezikonyv-a-birosagi-vegrehajtas-foganatositasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave