Wopera Zsuzsa, Gyovai Márk (szerk.)

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához


A bíróság által biztosított részletfizetés

Az adós részére a bíróság is engedélyezheti a tartozás részletekben történő megfizetését. A Pp. 217. § (3) bekezdésének értelmében a bíróság a kötelezettségnek részletekben való teljesítését is elrendelheti. Kivételes esetekben a határozat jogerőre emelkedése után az első fokon eljárt bíróság a részletekben való teljesítést, illetőleg a részletekben való teljesítés módosítását bármelyik fél erre irányuló indokolt kérelme alapján – az ellenérdekű fél meghallgatása után – végzésben engedélyezheti. A bíróság e végzését tárgyaláson kívül hozza meg, de határozathozatal előtt a másik felet köteles meghallgatni. Részletekben való teljesítés engedélyezése esetében a bíróság azt is kimondhatja, hogy bármely részlet megfizetésének elmulasztása esetében az egész tartozás esedékessé válik. A Legfelsőbb Bíróság PK 188. számú állásfoglalása szerint a Pp. 217. §-nak (3) bekezdése alapján az utólagos részletfizetési kedvezmény nemcsak a végrehajtás elrendelése előtt, hanem a végrehajtási eljárás későbbi szakaszában is engedélyezhető mindaddig, amíg a marasztalási összeget teljesen nem fizették ki (nem hajtották be). A részletfizetés engedélyezése azonban nem a végrehajtást foganatosító, hanem a végrehajtást elrendelő bíróság hatáskörébe tartozik. A bíróság a részletfizetés engedélyezéséről szóló határozatát megküldi a végrehajtást foganatosító végrehajtónak, aki a végzésben foglaltak alapján jegyzőkönyvben megállapítja a végrehajtás Vht. 52. § f) pontja szerinti szünetelését. A fentiek nem alkalmazhatók, ha a végrehajtást fizetési meghagyás alapján közjegyző rendelte el. Az Fmhtv. 29. § (1) bekezdésének utolsó fordulata értelmében részletfizetés engedélyezése iránti kérelem előterjesztésére kizárólag az ellentmondásra nyitva álló határidőn belül van lehetőség. A fizetési meghagyásos eljárásban az Fmhtv. – mint lex specialis – lerontja a Pp. – mint lex generalis – rendelkezéseit, így a Pp. 217. § (3) bekezdésének és a PK 188. számú állásfoglalásnak az alkalmazására nem kerülhet sor.93

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 823 1

Az utóbbi években a bírósági végrehajtással összefüggő gyakorlati problémákat szakcikkek, tanulmányok mutatták be, mert nem készült olyan átfogó mű, ami ezeket összegyűjtötte, rendszerezte volna, úgy, hogy a felmerülő jogalkalmazási visszásságokra megoldást is adjon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a kézikönyv, melynek elsődleges célja a bírósági végrehajtás foganatosítása során felmerülő gyakorlati problémák nevesítése és a lehetséges megoldások bemutatása.

A kézikönyv a végrehajtás két szakaszából döntően a foganatosítására koncentrál, az elrendeléssel kapcsolatos kérdések annyiban kerülnek terítékre, amennyiben azok a végrehajtás foganatosítása során problémát vetnek fel (pl. a nem jogképes adóssal szemben elrendelt végrehajtás, vagy a nem megfelelő nyomtatványon elrendelt végrehajtás).

A kézikönyv – kifejezetten gyakorlatorientált megközelítése miatt – elsősorban a bírósági végrehajtás foganatosításával kapcsolatba kerülő személyek, különösen az önálló bírósági végrehajtók (helyettesek és jelöltek), bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, a felek képviseletét ellátó ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogtanácsosok, jogi előadók, közös képviselők számára lehet hasznos, de haszonnal forgathatják mindazok, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek a bírósági végrehajtással, így maguk a felek is.

A kézikönyv szerzői a jogász hivatásrendek különböző területén szerzett tapasztalataikon keresztül mutatják be a végrehajtás foganatosításával összefüggő jogalkalmazási nehézségeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/wopera-gyovai-kezikonyv-a-birosagi-vegrehajtas-foganatositasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave