Szamkó Józsefné, Sándorné Új Éva

Segédlet az ÁHT könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzéséhez 2017


A tárgyi eszközök megjelenítése az időközi költségvetési jelentésben

Az időközi költségvetési jelentést az Áht. 108. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazása szerint az Ávr. 169. §-ában foglaltaknak megfelelően a költségvetési szerveknek a költségvetési számvitel nyilvántartási számláin a tárgyidőszakban könyvelt adatokból kell elkészíteni. Az időközi költségvetési jelentést minden hónapra el kell készíteni és a szükséges egyeztetések után a tárgyhónapot követő hónap 25. napjáig a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe kell feltölteni. Ez az adatszolgáltatás megegyezik az éves költségvetési beszámoló költségvetési jelentésének 01–04. űrlapjainak szerkezetével. Az időközi költségvetési jelentés sorszerkezetében a rovatrend bevételi és kiadási rovatait, illetve ezen belül a rovatrendben kijelölt ún. „ebből” adatokat, oszlopszerkezetében az előirányzatokat (eredeti, módosított), tárgyi és tárgyévet követő követeléseket és kötelezettségvállalásokat (külön oszlopban a végleges kötelezettségvállalások), valamint a teljesítési adatokat kell bemutatni. Ennél az adatszolgáltatásnál is a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe fel kell tölteni az adott hónapról készített főkönyvi kivonatot is. A tárgyi eszközökkel kapcsolatban az időközi költségvetési jelentésben a beruházási és felújítási rovatokkal kapcsolatos kiadási adatokat kell bemutatni az előzőekben már ismertetett űrlapszerkezetnek megfelelően.

Segédlet az ÁHT könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzéséhez 2017

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 859 0

Az államháztartási területen könyvviteli szolgáltatást végzőknek - hasonlóan a korábbi évekhez - 2017-ben is kötelező továbbképzésen kell részt venniük. Kiadványunk a 2017. évi továbbképzésre készül a Nemzetgazdasági Minisztérium által előírt kötelező tematikára épülve, több témakörben részletesebb magyarázatokkal, gyakorlati esetek bemutatásával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamko-sandorne-segedlet-az-aht-konyvviteli-szolgaltatast-vegzok-tovabbkepzesehez-2017//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave