Vörösmarty Gyöngyi, Tátrai Tünde

Beszerzés

Stratégia, folyamatok, információ

2., átdolgozott kiadás


Energiabeszerzés

Az energiabeszerzések (kiemelten a villanyáram- és a gázbeszerzések) hazánkban az elmúlt évek folyamán kerültek a beszerzési szervezet által kezelt területek közé. Ennek egyik oka a végbement piacliberalizációs szabályozási környezetben keresendő. Ennek keretében a korábbi monopol eladói piac- és szabályozott kereskedelmi feltételrendszert egy szabadpiaci keretrendszer váltotta fel. Mindkét energiaforrás esetében jellemző, hogy a beszállítói verseny korlátozott, ugyanakkor közös az is, hogy a piac jellemzőinek a megismerése (árat befolyásoló tényezők, árképzési elvek stb.) összetettsége révén komoly odafigyelést igényel. Gyakori, hogy a vállalati igények megismerésére, a kockázatok értékelésére a belső információ korlátozott. Az eddigi tapasztalatok szerint közös jellemző, hogy az árak gyorsan mozognak, így a beszerzés nagy érték esetén is gyors döntést igényel.

Beszerzés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 845 3

A beszerzés egyike azoknak a menedzsment területeknek, amelyek látványosan fejlődtek a hazai vállalatok gyakorlatában az elmúlt években. Ez a fejlődés a beszerzés szerepének növekedését és az alkalmazott módszertan kiterjesztését hozta. A könyv második, átdolgozott kiadása egyszerre kíván szólni a beszerzési terület iránt érdeklődő egyetemi hallgatóknak és a gyakorlattal rendelkező, a tudásának rendszerezésére igényt tartó gyakorlati szakembereknek. Összegzi a beszerzéshez kapcsolódó ismereteket, elméleti és gyakorlati szempontból feldolgozva tárgyalja a beszerzés legfontosabb kérdéseit, hasznos áttekintést, rendszerezést nyújtva ennek a területnek a legfontosabb fogalmairól. A beszerzés stratégiai jelentőségének növekedése, a beszállítói hálózatok szerepe, a beszerzési szervezet feladatai, vagy az elektronikus beszerzés mind olyan témák, melyekkel kapcsolatban a beszerzési szakma hazánkban is gyakran vitákat folytat, a vállalati gyakorlathoz lassan zárkózik fel a közbeszerzés erősen szabályozott rendszere. A kötetbe beépülnek a hazánkban folytatott beszerzés-kutatások és a Budapesti Corvinus Egyetemen közel egy évtizede folyó beszerzés és közbeszerzés posztgraduális képzések eredményei is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/vorosmarty-tatrai-beszerzes-2017//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave