Leszkoven László

Szerződésszegés a polgári jogban

2., átdolgozott kiadás


A késedelmi kamatot meghaladó kárigény érvényesítése

A jegybanki alapkamat, mint a törvényi kamat számításának bázisa a kézirat lezárásakor az évi 1% mértéket alig haladja meg. 2015. július 1. napján 1,5%, míg 2016. január 1. napján 1,35% a jegybanki alapkamat mértéke, ami a fent kifejtett szabályok szerint azt jelenti, hogy a Ptk. 6:48. § és 6:155. § szerinti esetekben a késedelmi kamat 2016. első naptári félévére évi 1,35%, ha pedig pl. ügyleti kamatot kellett fizetnie az adósnak, akkor ezen ügyleti kamat felett évi 0,45% kamat fizetendő. Akár a kamatmentes jogviszonyokban fizetendő 1,35%-ot nézzük, akár a vegyes kamatban az ügyleti kamat komponenshez hozzáadandó „késedelmi” kamatelemet – mely 0,45% – megállapíthatjuk, hogy messze elmarad ez a mérték attól, melyet a késedelmi kamathoz kapcsolódó funkciók miatt a kamattól elvárnánk.397 A késedelmi kamatnak – ahogyan arra Bíró is rámutatott – kellően magas mértékűnek kell lennie annak érdekében, hogy az adósnak ne érje meg késedelembe esni vagy késedelmes helyzetben maradni. A törvényi kamatoknak jogsértéstől (szerződésszegéstől, késedelemtől, más pénzének önkényes használatától stb.) visszatartó ereje csak akkor van, ha a pénzhasználat miatti vagyoneltolódás korrekciója mellett, azon túl valamilyen mértékben szankcionálják is a kötelezettet.

Szerződésszegés a polgári jogban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 866 8

A 2016-ban megjelent első kiadás óta történt joggyakorlatbéli pontosítások, a 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári eljárásjogi kódex, a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) folytán szükségessé vált a szerződésszegés kérdésköréről szóló monográfia kiegészítése. Mivel a Pp. alapjaiban változtatott a polgári jogi igényérvényesítés keretrendszerén, ezért elengedhetetlen – szigorúan az anyagi jogi problémákhoz kapcsolódóan – az új törvény szabályainak „felvillantása”, amit a szerző – támaszkodva az eljárásjogi kommentárirodalom legjobbjaira – kiváló gyakorlati érzékkel old meg.

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota.

A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szerzodesszeges-a-polgari-jogban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave