Leszkoven László

Szerződésszegés a polgári jogban

2., átdolgozott kiadás


A hiba közlése

A jogosult az észlelt hibát a Ptk. 6:162. § (1) bekezdése értelmében a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a kötelezettel közölni. A (2) bekezdés szerint fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. Fontos rögzíteni, hogy a Ptk. 6:162. § rendelkezése nem szavatossági, nem igényérvényesítési határidő, melynek elmulasztása nem eredményezi a szavatossági kötelezettség elenyészését. A szabály sokkal inkább az együttműködési kötelezettség Ptk. 6:62. § (1) bekezdésében foglalt általános szerződési alapelvének feleltethető meg, de levezethető a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésében rögzített elvárhatósági szabályból is. A hiba mielőbbi közlése azért is fontos, mert a szerződést megszegő kötelezettnek is jogos érdeke fűződhet ahhoz, hogy mielőbb tisztán lássa: milyen hibát, hiányosságot és milyen módon kell kiküszöbölnie. Előfordulhat, hogy a hiba késedelmes közlése befolyásolni fogja a jogosult által választható szavatossági igényeket, a Ptk. 6:161. § szabályára tekintve indokolt esetben alapot adhat arra, hogy a jogosult által választott jogtól eltérve az eljáró bíróság a kötelezettet más szavatossági igény teljesítésére kötelezze. Előfordulhat, hogy a késlekedés ideje alatt a hiba súlyosodik, melyet esetleg tetézhet az is, hogy a jogosult a hibás dolgot tovább használja. Ilyenkor a szavatossági követelés kielégítése hátrányosabb lehet a kötelezettre nézve, mint abban az esetben, ha a hiba közlése megfelelő időben megtörtént volna. Ha ez a hátrány vagyoni természetű, akkor az ebből eredő károkért a Ptk. 6:162. § (3) bekezdése szerint – mint a közlés késedelméből eredő kárért – a jogosult válik felelőssé.

Szerződésszegés a polgári jogban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 866 8

A 2016-ban megjelent első kiadás óta történt joggyakorlatbéli pontosítások, a 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári eljárásjogi kódex, a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) folytán szükségessé vált a szerződésszegés kérdésköréről szóló monográfia kiegészítése. Mivel a Pp. alapjaiban változtatott a polgári jogi igényérvényesítés keretrendszerén, ezért elengedhetetlen – szigorúan az anyagi jogi problémákhoz kapcsolódóan – az új törvény szabályainak „felvillantása”, amit a szerző – támaszkodva az eljárásjogi kommentárirodalom legjobbjaira – kiváló gyakorlati érzékkel old meg.

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota.

A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szerzodesszeges-a-polgari-jogban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave