Leszkoven László

Szerződésszegés a polgári jogban

2., átdolgozott kiadás


Sokszínűség a biztosítékok körében

Szászy István – egyetemi előadásokat összefoglaló és rendszerező – tankönyvében a következőképpen közelítette meg a kötelem megerősítését szolgáló intézményeket. „A kötelem célja az adóst terhelő szolgáltatás megvalósítása. Ennek a célnak elérésére szolgál – amint arra Görög helyesen rámutat – közvetlenül a hitelező perlési és végrehajtási joga (a kötelem alaki kénytetősége), közvetve pedig a kötelmi jog általános részében foglalt jogszabályok összessége. Ezenkívül vannak a kötelmi és dologi jognak oly önállósult intézményei is, amelyek éppen a kötelem biztosítására irányulnak. Ide tartoznak egyrészt a dologi jog körében a zálogjog, a jelzálogjog és a fiduciárius tulajdonátruházás, másrészt a kötelmi jog körében: a) a tartozáselismerés, amely a kötelem bizonytalanságát osztja el és a követelés érvényesítését könnyíti meg; b) azok a szerződési mellékkikötések (foglaló, kötbér, jogvesztés kikötése, bánatpénz, kártalanítási (storno) díj), amelyek egyrészt a bizonyítás nehézségei ellen nyújtanak védelmet a hitelezőnek, másrészt anyagi hátrányokkal szorítják az adóst a teljesítésre; c) a kezesség és d) a biztosítékadás egyéb módjai, amelyek az adós teljesítőképességében esetleg beálló zavarok ellen védik a hitelezőt.”613

Szerződésszegés a polgári jogban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 866 8

A 2016-ban megjelent első kiadás óta történt joggyakorlatbéli pontosítások, a 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári eljárásjogi kódex, a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) folytán szükségessé vált a szerződésszegés kérdésköréről szóló monográfia kiegészítése. Mivel a Pp. alapjaiban változtatott a polgári jogi igényérvényesítés keretrendszerén, ezért elengedhetetlen – szigorúan az anyagi jogi problémákhoz kapcsolódóan – az új törvény szabályainak „felvillantása”, amit a szerző – támaszkodva az eljárásjogi kommentárirodalom legjobbjaira – kiváló gyakorlati érzékkel old meg.

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota.

A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szerzodesszeges-a-polgari-jogban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave