Leszkoven László

Szerződésszegés a polgári jogban

2., átdolgozott kiadás


A kötelezettség teljesítése és e „fel nem róható” lehetetlenülés

Más példa is hozható. A Fővárosi Törvényszék egyik döntésében – a szerződés lehetetlenülésével kapcsolatban – rámutatott: való igaz, hogy önmagában egy gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének – egyébként nyilvánvalóan senkinek fel nem róható – betegsége, halála nem mentesíti a tőle elkülönült önálló jogi személyiséggel rendelkező társaságot a szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítése alól. A konkrét tényállás alapján azonban figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a gazdasági társaság az ügyvezető által önállóan kitenyésztett, speciális, egyedi szakismereteket igénylő lúdfajta tenyésztésével foglalkozott, az ügyvezető szakértelme pedig nélkülözhetetlen volt a tevékenység folytatásához. „Az ügyvezető fellépett betegsége, majd halála miatt lehetőség sem volt arra, hogy ezeket a speciális ismereteit, tudását átadja egy a társaság által alkalmazandó másik szakembernek. Figyelembe kell venni azt is, hogy nem egy nagyvállalat vezérigazgatója esett ki a cég működéséből váratlanul, hanem egy mindössze 4 fős alkalmazotti gárdával rendelkező, az ügyvezető egyedüli szakmai és üzleti irányítása alatt álló cégről van szó.”161 Vagyis a személyes kompetencia megszűnése – kivételes esetben – mentesít a kötelezettség alól.

Szerződésszegés a polgári jogban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 866 8

A 2016-ban megjelent első kiadás óta történt joggyakorlatbéli pontosítások, a 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári eljárásjogi kódex, a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) folytán szükségessé vált a szerződésszegés kérdésköréről szóló monográfia kiegészítése. Mivel a Pp. alapjaiban változtatott a polgári jogi igényérvényesítés keretrendszerén, ezért elengedhetetlen – szigorúan az anyagi jogi problémákhoz kapcsolódóan – az új törvény szabályainak „felvillantása”, amit a szerző – támaszkodva az eljárásjogi kommentárirodalom legjobbjaira – kiváló gyakorlati érzékkel old meg.

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota.

A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szerzodesszeges-a-polgari-jogban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave