Nagy Adrienn, Wopera Zsuzsa (szerk.)

Polgári eljárásjog I.

2., átdolgozott kiadás


A perbeli meghatalmazottak lehetséges köre

A Pp. általános elsőfokú bíróságként a törvényszékre modellezi a perjogi szabályokat. Ennek keretében bevezeti a törvényszék előtti kötelező jogi képviseletet mindkét félre kiterjedően. A kötelező jogi képviselet ellátására jogosítottak köréről a Pp. 75. §-a rendelkezik. Erre tekintettel a nem jogi képviselők eljárási jogosultsága csak a járásbíróság előtti eljárásra, illetőleg az innen fellebbezett másodfokú eljárásra, valamint a felülvizsgálati kérelemmel élő fél ellenfelére terjed ki. Azonban ebben a körben is a Pp. 65. §-a jelentősen egyszerűsíti, egyben szűkíti is az 1952-es Pp.-ben meghatalmazottkénti eljárásra jogosultak körét. Ennek indoka, hogy míg a Pp. 1953. évi hatálybalépésekor csak az ügyvéd, a hozzátartozó, a pertárs, az alkalmazott, illetve a szövetkezet tagja a munkáltató, illetve a szövetkezet pereiben, valamint a szakszervezet a saját tagjainak a pereiben volt feljogosítva a meghatalmazotti képviseletre, az idők folyamán – sokszor követhetetlen jogpolitikai indokolással – a jogalkotó ezt a kört fokozatosan bővítette. A rendszerváltást (1990) megelőzően így került a lehetséges meghatalmazottak közé a községi, városi (fővárosi kerületi), megyei (fővárosi) tanács tagja, valamint a végrehajtó bizottságnak és szakigazgatási szervének dolgozója a tanácsot érintő perekben; a szakszervezeti és a szövetkezeti jogsegélyszolgálat a Szakszervezetek Országos Tanácsának irányelveiben meghatározott perekben. A rendszerváltás után pedig még ez a kör is bővült az ügyvédi iroda, valamint a közigazgatási szervek, egyéb költségvetési szervek vezetője vagy alkalmazottja személyével, a szerv tevékenységével kapcsolatos pereiben; és az önkormányzatiság kiépülésével az önkormányzatokat (azok szerveit) érintő perek esetén a helyi önkormányzat képviselő-testületének a tagja, a polgármester, a jegyző és a polgármesteri hivatal alkalmazottja; az önkormányzat hivatalának alkalmazottja; a nemzetiségi önkormányzat tagja, a nemzetiségi önkormányzat szervének vezetője és alkalmazottja személyével.

Polgári eljárásjog I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 825 5

Új polgári perrendtartási kódex lépett hatályba 2018. január 1-jén, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény, ami hatvanöt év elteltével fogja felváltani az 1952. évi III. törvényt. Az új polgári perrendtartás rendelkezéseinek elsajátítása, az összefüggések megismerése és megértése, nemcsak a jogalkalmazókat állította kihívás elé, hanem azokat is, akik a polgári eljárásjog tananyagából kívánnak felkészülni. Jelen tankönyv elsősorban számukra készült: a polgári eljárásjog tantárgyból vizsgára készülő hallgatóknak, de haszonnal forgathatják a kötetet a szakvizsgára készülő jogászok is. A kötet a tananyagírás szempontjait szem előtt tartva magyarázza és elemzi az egyes jogintézményeket, a Pp. által bevezetett újdonságokat, mellyel az olvasók perjogi ismereteinek megalapozására törekszik. A kötet a Pp. „Határozatok” című Ötödik Részével zárul, amelyet jövő tavasszal követni fog a Pp. fennmaradó szabályanyagát feldolgozó második rész. A kötet szerzői és szerkesztői hat egyetem állam-és jogtudományi karának oktatói, és valamennyien olyan szakemberek, akik az új kódex koncepciójának kialakításától kezdve részt vettek a törvény kodifikációjában, így ismerik egy-egy jogintézmény, eljárási szak vagy törvényi rendelkezés „keletkezéstörténetét”, így hitelesen tudják magyarázni és közvetíteni az elsajátítandó tananyagot.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-wopera-polgari-eljarasjog-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave