Nagy Adrienn, Wopera Zsuzsa (szerk.)

Polgári eljárásjog I.

2., átdolgozott kiadás


A pénzbírság alkalmazása

A perkoncentráció (Pp. 3. §) rendszerszintű megvalósítása érdekében a pénzbírság kiszabása alapvetően a perelhúzás megakadályozására, így kényszerítő, preventív hatással bír, egyúttal a perelhúzással szembeni küzdelem eszközeként, a perelhúzás megtorlása, amely közvetetten kihat a teljesítési határidő bírói meghatározására is [Pp. 344. § (6) bek. c) pont]. A bíróság a per egész tartama alatt kifejtett közrehatási tevékenysége (Pp. 6. §), valamint anyagi pervezetése (Pp. 237. §) a preventív hatás elérését támogatja, ekként a pénzbírság kiszabása akkor megalapozott, ha az eljárás résztvevői megfelelően tájékozottak afelől, így alappal kell számítaniuk arra, hogy perelhúzás esetén a szankció kiszabásra kerül. Ennek megfelelően a pénzbírság alkalmazásának objektív feltétele az, ha a bíróság kifejezett, a pénzbírsággal való fenyegetettségről, mint jogkövetkezményről szóló figyelmeztetésével, tájékoztatásával együtt eszközölt felhívás ellenére valósul meg a per befejezését hátráltató magatartás. Törvényben meghatározott esetekben, a fél perben jelentős tényre vonatkozó előadása, illetve nyilatkozata vonatkozásában a szankcióalkalmazás szubjektív feltétele az, hogy a fél részéről tanúsított és pénzbírsággal sújtott magatartás a fél önhibájából ered, az előadott jelentős tény valóságnak meg nem felelő voltáról tudott (felróható-szándékos), vagy kellő gondosság mellett tudhatott volna (gondatlanság).

Polgári eljárásjog I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 825 5

Új polgári perrendtartási kódex lépett hatályba 2018. január 1-jén, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény, ami hatvanöt év elteltével fogja felváltani az 1952. évi III. törvényt. Az új polgári perrendtartás rendelkezéseinek elsajátítása, az összefüggések megismerése és megértése, nemcsak a jogalkalmazókat állította kihívás elé, hanem azokat is, akik a polgári eljárásjog tananyagából kívánnak felkészülni. Jelen tankönyv elsősorban számukra készült: a polgári eljárásjog tantárgyból vizsgára készülő hallgatóknak, de haszonnal forgathatják a kötetet a szakvizsgára készülő jogászok is. A kötet a tananyagírás szempontjait szem előtt tartva magyarázza és elemzi az egyes jogintézményeket, a Pp. által bevezetett újdonságokat, mellyel az olvasók perjogi ismereteinek megalapozására törekszik. A kötet a Pp. „Határozatok” című Ötödik Részével zárul, amelyet jövő tavasszal követni fog a Pp. fennmaradó szabályanyagát feldolgozó második rész. A kötet szerzői és szerkesztői hat egyetem állam-és jogtudományi karának oktatói, és valamennyien olyan szakemberek, akik az új kódex koncepciójának kialakításától kezdve részt vettek a törvény kodifikációjában, így ismerik egy-egy jogintézmény, eljárási szak vagy törvényi rendelkezés „keletkezéstörténetét”, így hitelesen tudják magyarázni és közvetíteni az elsajátítandó tananyagot.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-wopera-polgari-eljarasjog-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave