Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


A kiváltságok és mentességek természete

719  A mentességeket meg kell különböztetni a kiváltságoktól és könnyítésektől. Míg a mentesség az eljárási normák alóli kivételt jelent, addig a kiváltságok és könnyítések többletjogot tartalmaznak. A diplomaták mentességére a nemzetközi jog évszázadokon keresztül a „területenkívüliség” (extraterritorialitás) fikcióját alkalmazta. Ez alatt azt értették, hogy a diplomaták ki voltak véve a fogadó állam joghatósága alól, vagyis nem vonatkoztak rájuk annak anyagi jogi szabályai sem. Amikor azonban az állam és képviselői (különösen az állam és uralkodója) elkezdtek egymástól elválni, a szuverenitás absztrakttá válásával egyre inkább előtérbe került az a szempont, hogy az egyes védett személyek mentessége elsősorban ne őket, hanem funkciójukat, az államok közötti kapcsolattartással elérhető politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális előnyöket védje. Ezért a modern nemzetközi jog immunitási szabályai – legyen szó akár személyi, akár tárgyi mentességről – pusztán eljárási akadályt jelentenek a fogadó állam joghatóságának gyakorlása szempontjából, és így az anyagi jogi normák követése alól nem mentesítenek. A mentesség nem vonja ki a diplomáciai képviselőt sem a fogadó, sem a küldő állam joghatósága alól.

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave