Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


D)  Haderő-fejlesztési kötelezettség

1523  Az Észak-atlanti szerződésben a felek azt vállalták, hogy „fenntartják és fejlesztik egyéni és kollektív védelmi képességüket fegyveres támadással szemben” (3. cikk). A tagállamok sokat vitatták ennek a rendelkezésnek a tartalmát és normatív erejét, de – érthető módon – nem tudtak megegyezésre jutni. Tény, hogy a csatlakozási tárgyalásokon a szervezetbe belépni vágyó államok politikai kötelezettséget vállaltak arra, hogy GDP-jüknek legalább két százalékát védelmükre fogják fordítani, de a tagállamok egyre nagyobb része különböző okokból elmaradt a teljesítéstől. A kérdés visszatérően megjelenik a NATO napirendjén, de 2011-ben már mindössze három tagállam (Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Görögország) védelmi kiadásai haladták meg a bűvös határt. Magyarország, amely ugyancsak két százalékot meghaladó védelmi kiadást ígért a csatlakozási tárgyalásokon, 2017-ben már csak 1,05 százalékot költött védelemre, ami – tekintettel a hagyományos katonai fenyegetettség szintjére – tulajdonképpen érthető is volt.879 A helyzet változásának fényében 2014 szeptemberében a NATO tagállamai politikai kötelezettséget vállaltak arra, hogy tíz év elteltével, 2024-ben mindegyik tagállam GDP-jének legalább 2 százalékát fogja védelmi kiadásokra fordítani.880

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave