A következő kérdés, hogy a mások véleményét közzétevő, az interneten végbemenő, széles körű társadalmi folyamatot elősegítő szolgáltatók, amelyek meghatározó szerepet játszanak a (potenciálisan) minden korábbinál plurálisabb nyilvánosság megvalósulásában, milyen elbírálás alá esnek. Különös tekintettel terheli-e őket felelősség (és ha igen, milyen, ha pedig nem, miért nem) a harmadik személyeknek általuk üzemeltetett felületeken elhelyezett tartalmaiért? Ez a kérdés az internetes tömegkommunikáció kezdeti időszakában nem merült fel, hiszen hosszú ideig a webes technológia szabta keretek között nem volt mód közvetlen közzétételre, legfeljebb e-mail formájában, amely kétségkívül nem is jelent(ett) klasszikus értelemben vett „közzétételt”, és nem felel meg a tömegkommunikáció sajátos kritériumainak sem. Ez sokkal inkább az interperszonális kommunikáció egyik formája, amely tipikusan kétpólusú (kivételesen, példának okáért körüzenet esetén ennél több személy részvétele is lehetséges), és akkoriban a (tartalom)szolgáltató a nyilvánosságban megjelenő valamennyi tartalom tekintetében egyfajta szűrő, kapuőr szerepet tölthetett be. A kilencvenes esztendők közepéig tehát csak olyan közlések jelenhettek meg a webes nyilvánosságban, amelyeket a szolgáltató valamilyen formában, de mindenkor saját tevékeny közreműködése segítségével (aktív, szerkesztői lépéssel) közzétett. A harmadik személyek által közvetlenül elhelyezhető tartalmak technológiájának megjelenésével (elsősorban idesorolhatók a kommentek elhelyezését lehetővé tevő oldalak) a szolgáltatóknak ez a közzétételi monopóliuma és az abból fakadó feltétlen zsilipelő szerepe már nem volt abszolút, képződ(het)tek olyan tartalmak, amelyekkel megjelenés előtt nem került kapcsolatba a szolgáltató. Az internetes kommunikáció legújabb szerkezeti átalakulásával, a web 2.0 megjelenésével pedig a tartalomszolgáltatók ezen kapuőr szerepe értelmetlenné, vagy – kevésbé erős ítéletet mondva – súlytalanná kezd válni. Abban az új társadalmi nyilvánosságban, amelyben a tömegkommunikációs tér egy meghatározott részében (az internetes kommunikációban) a közzététel automatikus, közvetlen, mindenféle közvetítői beavatkozástól független, a korábbi kapuőrök – elveszítve addigi évszázados szűrő funkciójuk lényegét – lassan nyugdíjba kényszerülnek. A funkció azonban új köntösben és részben új tartalommal újra megjelenni látszik az új technológiákban, így új kapuőrök – keresőmotor-szolgáltatók, a social media üzemeltetői – kezdik átvenni ezt a feladatot. A közvetítő szolgáltatók (intermedieries), különösen a keresőmotor-szolgáltatók és közösségi hálózatokat üzemeltető szolgáltatók forgalomirányító, vagy erősebb kifejezést használva tartalomszelektáló tevékenysége a kapuőrök új alkonyát hozta el. A helyzet azonban ezzel együtt is sokat változott. Amíg korábban a tartalomszolgáltatók – amelyek tevékenysége többé-kevésbé jogszabályok alapján történt – látták el a nyilvánosság összetételének karmesteri szerepét, az új gatekeeper funkciót már különböző platformszolgáltatók és közvetítőszolgáltatók látják el, akiknek a működésére a korábbi jogi normák nem érvényesek.