Farkas Ákos, Róth Erika

A büntetőeljárás

4., átdolgozott kiadás


Az inkvizitórius rendszer

Az inkvizitórius rendszer lényege – mint neve is mutatja – a nyomozás, a tényállás valósághű felderítésére törekvés és nem a bizonytalan, misztikus isteni beavatkozás vélt jeleinek megtapasztalása alapján történő ítélkezés. Eredete a katolikus egyházhoz kötődik. A X–XI. században Európában megjelentek a katolikus egyház elleni eretnekmozgalmak, amelyek elleni fellépés során az egyház hosszú időn keresztül csak csekély sikert tudott felmutatni. Ezek közül az albigens (Alba városából eredő), vagy katar (a görög tiszta szóból ered – katarzis, megtisztulás) eretnekség jelentette az egyházra a legnagyobb veszélyt. Az albigens eretnekség ellen a katolikus egyház több eszköz felhasználásával lépett fel, melyek közül az egyik a tagjainak meggyőzése, majd az egyházból való kiközösítése, amely 1198-ban és 1207-ben történt meg. A másik a fegyveres fellépés: ebből a célból 1209-ben keresztes háborút hirdetett ellenük, ami végül 1229-ben Simon Monfort vezényletével történt fizikai megsemmisítésükhöz vezetett, bár magát a mozgalmat ezzel még nem tudták felszámolni. A harmadik pedig a büntetőjogi eszközökkel történő fellépés (Henry C. Lea: A History of the Inquisition of the Middle Ages. Philadelphia, 1887; William Sime: History of the Inquisition from its Establishment till Present Time, Cross Reach General Pre Publications, 2017; M. Baigent – R. Leigh: Az inkvizíció. General Press Kiadó, 2013).

A büntetőeljárás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 905 4

A büntetőeljárás című tankönyv új, negyedik kiadásának az elkészítését a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 2018. július 1-jén történt hatálybalépése tette szükségessé. A Be. új szerkezete, új jogintézményei, a meglévő jogintézmények eltérő értékelése, az eddig megszokottól eltérő elnevezése, a korábbról megőrzött rendelkezések eltérő tartalmú szabályozása, nem utolsósorban a törvény terjedelmének a korábbi, 1998. évi XIX. törvényhez képest jelentős megnövekedése a korábbi, összesen 608 §-ról 879 §-ra indokolttá tették a tankönyv újraírását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-roth-a-buntetoeljaras-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave