A letartóztatás a terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt. E fogalommeghatározásból két elemet kell kiemelnünk: csak bíróság rendelheti el ezt a kényszerintézkedést is, s a személyi szabadság szabadságvesztéshez hasonló elvonására kerül sor anélkül, hogy az ügyben jogerős határozat született volna a büntetőjogi felelősség kérdésében. Bár a szakirodalomban mindig különös hangsúlyt kap, hogy a letartóztatás (2018. július 1. előtti elnevezéssel: előzetes letartóztatás) nem előrehozott büntetés, és nem is lehet az, a foganatosítás körülményei lényegében azonosak a jogerős szabadságvesztés végrehajtása során tapasztalhatókéval. Az, hogy nem előrehozott büntetésről van szó, a terheltet, mint az ártatlanság vélelme alapján bűnösnek nem tekinthető, eljárás alá vont személyt megillető garanciák szempontjából lényeges. A fogva lévő terheltet a védelemhez való jog gyakorlása terén ugyanis ekkor sem lehet kedvezőtlenebb helyzetbe hozni, mintha szabadlábon védekezne; az ügy megismeréséhez, a jelenléthez, az indítványok tételéhez és a hatékony védekezéshez szükséges egyéb jogok gyakorlásában nem korlátozható, s egyébként is csak olyan korlátozásnak vethető alá, amely a büntetőeljárás jellegéből következik, illetve amit a foganatosító intézet rendje szükségessé tesz. Így jogosult arra a fogva tartott terhelt, hogy az iratokat tanulmányozza, az eljárást folytató hatóságokhoz beadványokat írjon, hazai vagy külföldi jogvédő szervekhez forduljon, biztosítani kell, hogy a védőjével – ha külföldi, államának konzuli képviselőjével is – érintkezhessen.