Farkas Ákos, Róth Erika

A büntetőeljárás

4., átdolgozott kiadás


Vagyonkezelés a lefoglalás és a zár alá vétel során (Be. 333–334. §)

A Be. egyik újdonsága annak a szabályrendszernek a megalkotása, amely lehetővé teszi, hogy az eljáró hatóságok úgy érjék el a lefoglalással és a zár alá vétellel célzott eredményt, hogy közben a lehető legcsekélyebb kockázata álljon fenn a károkozásnak, a lefoglalt vagy zár alá vett tárgyak hosszabb idő alatt se veszítsenek az értékükből. Ezt az Alaptörvény és a polgári jog szabályain túl Magyarország európai uniós kötelezettségei is megkövetelik. Az Európai Parlament és a Tanács 2014. április 3-i a bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek az Európai Unión belüli befagyasztásáról és elkobzásáról szóló 2014/42/EU irányelvének 10. cikke alapján az esetleges későbbi elkobzás céljából lefoglalás vagy zár alá vétel útján biztosított vagyon megfelelő kezelését kell biztosítani. Mivel az irányelvben foglaltaknak való megfelelést a tagállamoknak 2016. október 4-ig kellett biztosítani, egy rövidebb rendelkezés már az 1998-as Be.-be is bekerült (2016. október 28-i hatállyal). Ez a korábbi rendelkezés került – minimális módosítással – a Be. 333. §-ába.

A büntetőeljárás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 905 4

A büntetőeljárás című tankönyv új, negyedik kiadásának az elkészítését a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 2018. július 1-jén történt hatálybalépése tette szükségessé. A Be. új szerkezete, új jogintézményei, a meglévő jogintézmények eltérő értékelése, az eddig megszokottól eltérő elnevezése, a korábbról megőrzött rendelkezések eltérő tartalmú szabályozása, nem utolsósorban a törvény terjedelmének a korábbi, 1998. évi XIX. törvényhez képest jelentős megnövekedése a korábbi, összesen 608 §-ról 879 §-ra indokolttá tették a tankönyv újraírását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-roth-a-buntetoeljaras-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave