Farkas Ákos, Róth Erika

A büntetőeljárás

4., átdolgozott kiadás


A pótmagánvádló

A nyomozó hatóság döntése nem minden esetben nyeri el a sértett tetszését. A közvádra üldözendő bűncselekmények esetén a feljelentés elutasítása, a nyomozás megszüntetése vagy a vádemelés részbeni mellőzése, illetve a vádelejtés azt is jelenti, hogy a sértettnek a vádlott megbüntetése iránti igénye is elenyészik. Ennek a sérelemnek az orvoslására jött létre a pótmagánvád intézménye, amely – egyebek mellett az előbb említett döntések esetén, meghatározott feltételek mellett – a sértettnek jogot ad, hogy a közvádló helyébe lépve, annak jogait részben élvezve, képviselje a vádat. Ez az eljárási forma az 1896-os Bp.-ben jelent meg és az 1954. évi V. törvénnyel került ki a jogintézmények köréből, mígnem az 1998-as Be. 1998-ban ismét felélesztette. A pótmagánvádló mind természetes, mind jogi személy lehet. Az 1998-as Be.-nek a pótmagánvádlóra vonatkozó, a törvényben szétszórt szabályait a Be. egységesítve külön eljárásként szabályozza. A pótmagánvádas eljárás szabályainak részletes ismertetésére ott kerül sor.

A büntetőeljárás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 905 4

A büntetőeljárás című tankönyv új, negyedik kiadásának az elkészítését a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 2018. július 1-jén történt hatálybalépése tette szükségessé. A Be. új szerkezete, új jogintézményei, a meglévő jogintézmények eltérő értékelése, az eddig megszokottól eltérő elnevezése, a korábbról megőrzött rendelkezések eltérő tartalmú szabályozása, nem utolsósorban a törvény terjedelmének a korábbi, 1998. évi XIX. törvényhez képest jelentős megnövekedése a korábbi, összesen 608 §-ról 879 §-ra indokolttá tették a tankönyv újraírását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-roth-a-buntetoeljaras-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave