Braun Róbert

Vállalati társadalmi felelősségvállalás

A vállalatok politikája


Márkaközösség és érintettek

Korábbi kutatások azt igazolták, hogy a társadalmi szervezetek és a vállalatok közötti stratégiai kapcsolatok kialakítása, együttműködés és hosszú távú szövetség a leginkább pozitív hatással a kapcsolatokban részt vevő érintettekre van, itt jelentkezik a legtöbb érintetti értékteremtés (Horváth–Bauer, 2013). A hatás egyik legfontosabb oka, amint arról már korábban volt szó, a hagyományos vállalati működés esetén az érintettekkel kapcsolatos kettős identitáselvárás. Az érintetteknek egyszerre kell megfelelniük a társadalmi-kulturális valóság huszonegyedik századi struktúráinak, valamint a hagyományos vállalati működés tizenhetedik-tizennyolcadik századi politikai-szervezeti elvárásainak. Az érintettek megfogalmazásában ez azt jelenti, hogy „egyféle ember vagyok otthon, míg egy másik az irodában” vagy „az értékeimet a kocsival együtt a parkolóban kell hagynom” (Berger et al., 2006). Az ún. társadalmi szövetségek azt a lehetőséget kínálják, hogy a közös stratégiai tevékenység okán az intra- és interszervezeti azonosulás különböző formái megerősödjenek és érintetti értékekkel telítődjenek. Ez nem csupán a közös víziót formálja, hanem átvágja azokat a szervezeti kereteket és hierarchiákat, melyek a kettős identitás „feudalista” politikai elnyomó apparátusát jelentik. A szervezet tagjai az együttműködések kínálta identifikációs azonosulás, bevonás és párbeszéd segítségével képesekké váltak érintetti konfliktusaik feloldására, és saját munkaszervezetüket is teljesebbnek és erőteljesebb társadalmi legitimációval rendelkezőnek látták. A szervezet tagjai különböző közvetítő, védelmező, ütköző szerepeket „vállaltak”, identitásuk részévé váltak az együttműködés teremtette értékek és közös érdekek, aminek révén az együttműködés az érintettek számára a „felelősség közösségének” létrejöttét jelentette. Az együttműködésben részt vevő, annak működését a szokásos vállalati hierarchiától és szervezeti kerettől eltérő struktúrában érdemben alakító, értékeit meghatározó és egyben átvevő érintettek újfajta vállalati érintetti közösséget hoztak létre, jelentős mértékben hasonlóan a posztmodern fogyasztói kultúra új közösségi viszonyait feltáró márkaközösség- és fogyasztóiközösség-kutatások felismeréséhez (Berger et al., 2006; Lichtenstein et al., 2004; Sen–Bhattacharya, 2001).

Vállalati társadalmi felelősségvállalás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 762 3

Felnőtt döntéshozóknak ajánlom ezt a könyvet. A friss és egyre inkább teret nyerő jelenségek rendszerbe rendezése igazi szakmai kihívás. A gondolkodásra késztető könyvek jók. Az is, ha a gondolatokért az olvasónak is meg kell küzdenie. A gazdaságilag is indokolható, jó ügyekért tett tevékenységek új dimenzióba helyezik a cégek-emberek-társadalom kapcsolatot. A társadalmilag fontos ügyekért való tevékenykedést inspirálhatják a könyvben felvetett paradigmaváltás megvalósult kifejeződésének példái. Ma már nem a társadalom óhaja, hanem a piacképesség feltétele, hogy a vállalatok tettekkel fejezzék ki a társadalom iránti felelősségüket. Ehhez mindenkinek tanulni kell.

Törőcsik Mária, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem

Azt, hogy a vállalatok különbözőképpen vonják be az „érintetteket" működésükbe, eddig is tudtuk. Azt, hogy a bankok is egyfajta vállalatok - ezt is tudtuk. Azt, hogy az érintettek bevonása hol sikeres, hol kevésbé sikeres, de a vállalati működés lényegileg csak akkor eredményes, ha az érintettek bevonása megtörténik - ezt is sejtettük. Akkor minek végigolvasni egy több száz oldalas könyvet? Nos, például azért, hogy túllépjünk azon a közhelyen, hogy az „érintettek" a fogyasztók, a partnerek, a munkavállalók és a tulajdonosok. Hogy megértsük, hogy az érintettek „nem pusztán személyek, hanem emberek, érintettek csoportjai, szervezetek, más vállalatok, vállalatok és szervezetek csoportjai, néha teljes országok". Ebből következik, hogy a felelős vállalati működés nem más, mint számos lépés az érintetti demokrácia elérése érdekében. Azért is el kell olvasnunk a könyvet, hogy a felelős vállalati működésről gondolkodva ne rekedjünk meg az általános közhelyeknél. Gyakorló vállalatvezetőknek, igazgatósági tagoknak egyaránt jól kezelhető kézikönyv, amiben akár egy-egy igazgatósági döntés előtt is találunk a döntést segítő útravalót. Valójában arról az örök emberi dilemmáról szól a könyv, hogy miért érdemesebb „Jónak", mint „Rossznak" lenni. Persze mindez csak olyan társadalmi-piaci közegben működik, ahol a törvények hozói is úgy gondolják, hogy a játékszabályok az egyenlő játéktér érdekében alakulnak, és arra valók, hogy mindenki betartsa őket.

Király Júlia, igazgatósági tag, KBC Bank Group, Brüsszel

Hivatkozás: https://mersz.hu/braun-vallalati-tarsadalmi-felelossegvallalas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave