Jámbor Attila, Mizik Tamás (szerk.)

Bevezetés a Közös Agrárpolitikába


A végső döntések18

A fent leírt tervek számos fórumon rengeteg vitát generáltak 2012-ben és 2013-ban is. 2013 első negyedévében az Európai Parlament, először gyakorolva közös döntési jogát, módosító javaslatokkal jóváhagyta a Bizottság részletes kommunikációját. Ezzel párhuzamosan megszületett a döntés a 2014–2020 közötti költségvetésről is, amely alapján megkezdődhettek a konkrét tárgyalások a Bizottság, a Tanács és a Parlament között a tervek véglegesítéséről. Még az ír elnökség alatt, 2013 júniusában megszületett a politikai konszenzus a KAP 2013-as reformjáról, melyet 2013 decemberében a tanácsi jóváhagyás és a joganyag véglegesítése követett. A 2011. októberi bizottsági javaslatok alapján az alábbi főbb változások fémjelzik a 2013-as KAP-reformot:

Bevezetés a Közös Agrárpolitikába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 786 9

A könyv közérthetően, számos érdekességgel kiegészítve mutatja be a Közös Agrárpolitika múltját, ad áttekintést a jelenéről, és ismerteti a jövőjével kapcsolatos elképzeléseket anélkül, hogy túlságosan elmerülne a részletekben. Kiváló összefoglaló munka, ami a magyar piacon a témában unikumnak számít.

Dr. Csáki Csaba

akadémikus

Az Európai Unió napjainkban is folyamatosan tartó fejlődése szüntelen változásokat eredményez a Közös Agrárpolitika szabályozási és működési keretrendszerében. A magyar mezőgazdaság számára oly kulcsfontosságú területen zajló átalakulási folyamatokra tekintettel a kiadvány meghatározó lehet azok számára, akik ismereteket kívánnak szerezni e komplex európai szakpolitika és annak hazai működésének legfontosabb kérdéseiről. Ezért ajánlom e könyvet minden a témával foglalkozó oktató, hallgató, mezőgazdasági termelő és a téma iránt érdeklődő figyelmébe.

Dr. Feldman Zsolt

helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium

EU-tagként hazánk mezőgazdasága egy nagy, de versengő piac része, amely óriási lehetőségeket kínál. Ugyanakkor a gazdálkodóknak kiéleződött versenyhelyzettel kell megbirkózniuk. A szerzők a kötet elkészítése során a Közös Agrárpolitika objektív bemutatására törekedtek. A könyv igyekszik megteremteni annak a lehetőségét, hogy az olvasó szakmai meggyőződése alapján, a maga területén vonjon le következtetéseket. Ajánlom mindazoknak figyelmébe, akik élni akarnak ezzel a lehetőséggel.

Dr. Kapronczai István

Főigazgató, Agrárgazdasági Kutató Intézet

Hivatkozás: https://mersz.hu/jambor-mizik-bevezetes-a-kozos-agrarpolitikaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave