Tőkés László

Bevezetés a Stata használatába

Egyetemi jegyzet


Regressziódiagnosztika

Az OLS egyik alapfeltevése az együtthatókban való linearitás (a magyarázott és magyarázó változók közötti kapcsolat lineáris volta). Ennek „tesztelése” (inkább csak kiindulópontnak jó, a formális tesztelést kiegészítendő) egy kétváltozós modell esetén igen egyszerű a vizuális megjelenítés eszközével, a következő kód segítségével: twoway scatter devar indepvar, azaz egyszerűen ábrázoljuk pontdiagram segítségével a függő és független változókat, és elemezzük a kapcsolatot. Többváltozós regresszió esetén is használhatjuk a pontdiagramot, ekkor rajzoltassuk ki az összes függő változó – reziduum párost, és keressünk ezeken a diagramokon nem-linearitásra utaló jeleket. Használhatunk egy másik ábratípust is az elemzés során, ez pedig az acprplot. Ugyanakkor bevethetünk egy formális tesztet is, amely nlcheck néven érhető el,30 és amelynek szintaxisa: nlcheck varname [varlist] [, options]. A tesztet a regresszió futtatása után végezhetjük el, és a varname-re vonatkozó linearitást teszteli. Szignifikáns teszteredmény a linearitás megsértését jelenti.

Bevezetés a Stata használatába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 113 4

Hivatkozás: https://mersz.hu/tokes-bevezetes-a-stata-hasznalataba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave