Rekettye Gábor

Marketing a magyar kisvállalatoknak


Vállalati eset: Kis haszon, nagy pörgés – és a törzsvásárlók

 
Egy pápai boltos lett az év magánkereskedője
Utólag már azt mondom, örülök a diszkontboltoknak, mert rákényszerítettek, hogy folyamatosan bővítsem a szolgáltatásaimat, emeljem a színvonalat.
– Négy évig készültem rá, hogy megszerezzem ezt a díjat. Egyszer ugyanis már indultam a versenyen, de csak negyedik lettem. Nem hagyott nyugodni a dolog, én akartam lenni a legjobb – mondja Kishonti Tibor, a pápai Ti-Ti Üzletház tulajdonosa-vezetője, aki éppen negyedszázada kezdte kereskedői pályafutását az akkori Csemege Kereskedelmi Vállalat helyi boltjában. A ma már saját üzletét irányító Kishonti Tibor az idén 120 pályázó közül nyerte el az egyik szaklap által odaítélt, az Év magánkereskedője és kisboltvezetője díjat.
A családi házból kialakított pápai üzlet a békebeli vegyeskereskedések hangulatát idézi. Kishonti Tibor tizenegy évvel ezelőtt egy tipikus garázsbolttal kezdte a vállalkozói karrierjét. Azt mondja: soha nem lett volna belőle sikeres kereskedő, ha nincs az életében az a 14 éves időszak, amit előtte alkalmazottként töltött el a Csemegénél.
– Még iskolás voltam, amikor a pápai belvárosi üzletbe, Hegyi Pali bácsi kezei alá kerültem a gyakorlatra. Ő volt a szememben a megtestesült kereskedő – emlékezik Kishonti Tibor. – Reggel ő érkezett elsőként, este ő ment el utoljára. Mániája volt a rend, a fegyelem, a tisztaság. Mindenki ismerte, tisztelte és szerette őt a városban. Pedig szigorú ember volt. Ő mondta nekem azt: ha vérbeli kereskedő akarok lenni, legalább három szezont le kell húznom a Balatonnál.
Kishonti Tibor abszolválta a három balatoni nyarat. Azt állítja: olyan kiképzést a mai üzletközpontok kizsigerelt dolgozói sem kapnak.
– A Csemege balatoni boltjai általában májustól szeptemberig, reggel hattól éjfélig voltak nyitva – idézi fel a nyolcvanas évek elejét Kishonti Tibor. – Szünnap nem volt, óriási forgalom annál inkább. A legtöbbször oda kellett állítani egy embert az ajtóba, hogy szabályozza a forgalmat.
A pápai boltos már fiatalon kitűnt kereskedői affinitásával, így nem csoda, hogy 25 évesen boltvezető-helyettessé nevezték ki. Valójában ekkor tanulta meg, hogyan kell irányítani egy élelmiszerüzletet. Hat évvel később hagyta ott a céget.
– Két dolog miatt váltottam. Egyrészt nem bírtam elviselni, hogy az akkor már privatizált vállalkozás központjából egyre több olyan utasítás érkezett, ami folyamatosan szűkítette a boltvezetés mozgásterét. Megszabták például, hogy mit és honnan kell beszerezni, hogyan kell elrendezni a polcokat, az egyes árukat – mondja Kishonti Tibor. A váltás másik oka az volt, hogy kezdett egyre jobban menni a garázsboltom.
Kishonti Tibor első saját boltját a pápai családi fészek garázsában nyitotta meg 1994-ben. Már az első évek azt bizonyították, hogy van fantázia a dologban. Két év után az akkor még csak délután nyitva tartó garázsbolt többet jövedelmezett, mint az üzletvezető-helyettesi munkája. Ezért lett végleg magánvállalkozó.
Innen már egyenes ívű a pályája: 1998-ban a garázsbolt átköltözött a családi ház erre a célra kibővített új szárnyába, 2002-ben pedig újabb száz négyzetméterrel nőtt az üzlet alapterülete. A családi vállalkozás – amelyben Kishonti Tibor édesanyja és felesége is tevékenyen részt vesz – alkalmazottakat is foglalkoztat. Mire kialakult az élelmiszerbolt állandó vevőköre, a boltosnak váratlanul újabb kihívással kellett szembenéznie. Néhány száz méteres távolságon belül sorra megjelentek az olcsó élelmiszerdiszkont áruházak.
– Elsőnek a Penny Market nyitott ki, a forgalmunk azonnal 15 százalékot zuhant. Igaz, három hónap után visszaállt a régi szintre. Utána jött a Tesco, de azt alig éreztük meg, mert a város szélén van, és a kisebb vásárlásokat a törzsvevőim továbbra is nálunk intézték. A legnagyobb csapást a Lidl megjelenése mérte ránk: nyolc hónapig is eltartott, amíg a forgalmat visszatornáztuk a korábbi szintre – mondja Kishonti Tibor. Utólag már azt mondom, örülök a diszkontboltoknak, mert rákényszerítettek, hogy folyamatosan bővítsem a szolgáltatásaimat, emeljem a színvonalat.
Az Év magánkereskedője díjat éppen ezeknek a speciális szolgáltatásoknak köszönheti. Íme, néhány példa:
– Tibikém, szükségem lenne estére egy hidegtálra, tudod vállalni? Persze, le is szállítom. Tibikém, holnapra kellene egy ötezer forintos csemegekosár, összeállítanád? Még szép, de már ma este kiviszem – idézi fel a mindennapos eseteket Kishonti úr. Aztán így karácsony táján számos kisebb cég, iskola rendel ajándékcsomagokat. Meghatározzák az értékhatárt, de a munkát rám bízzák. Biztosak lehetnek benne, hogy időre megkapják a csomagokat.
A pápai bolt egyik legnépszerűbb szolgáltatása a rendezvényekhez rendelt ételek-italok utólagos kifizetése. Az idén több mint harminc olyan kisebb-nagyobb családi eseményt – esküvőt, ballagást, születésnapot – tartottak a környéken, amelyekhez Kishonti úr szállította le a hidegtálakat, a ropogtatnivalókat, az üdítőket, a söröket. A bulik végeztével a megmaradt ételeket-italokat visszavette, így a megrendelőknek csak a ténylegesen elfogyasztott mennyiséget kellett kifizetniük.
– A vevők hetven százaléka törzsvásárló, ők azok, akik mindennap betérnek a boltba – mondja Kishonti Tibor. Ők azt is érzékelik, hogy egyelőre bírom az árversenyt. Állandó beszerzőhelyeim vannak, ahol ma már rengeteg kedvezményt kapok a partnereimtől. Ezeket igyekszem továbbadni a kuncsaftoknak. Kis haszon, nagy pörgés – ez a jelszavam. Szeretném lekopogni: ez eddig bejött.
 
Forrás: Cseri Péter, Népszabadság, 2005. december 22.; www.szakmaidijak.hu; www.progressivenewsletter.com

Marketing a magyar kisvállalatoknak

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 777 7

Döntéshozóként tisztában vagyunk azzal, hogy a marketing mennyire fontos tényezője a piaci sikernek. Rekettye Gábor könyve olyan muníciót ad a kisvállalati szakembereknek, amellyel még ebben a válságos környezetben is sikeresek lehetnek. A könyv mindazok számára kötelező olvasmány, akik a kisvállalatok piacán tevékenykednek, és minőséget előállítva hasznára akarnak lenni a magyar társadalomnak.

Balogh Levente tulajdonos ügyvezető, Szentkirályi Ásványvíz Kft. Örülök, hogy az Akadémiai Kiadó Rekettye Gábor könyvét - bővített formában, új pozitív magyar kisvállalati példák felvonultatásával - újból megjelentette. A kötet jól szolgálja célját: a marketinget részletesen tárgyalja, ugyanakkor olvasmányos és gyakorlatias. A szervezetünk által képviselt vállalkozások szakemberei sokat profitálhatnak a könyvből. Javaslom, hogy minél többen olvassák el.

Szűcs György elnök, Ipartestületek Országos Szövetsége Rekettye Gábor gyakorlati példákkal megtűzdelt, de elméletileg is igényes könyve fontos olvasmány lehet mindazoknak, akik nem csupán az iránt érdeklődnek, hogy milyen módon lehet egy cég termékeit jobban eladni, hanem azt is szeretnék megtudni, hogyan lehet mind a vevő, mind a vállalkozás számára előnyös, tartós értéket létrehozni.

Szerb László, egyetemi tanár, kisvállalati kutató

Hivatkozás: https://mersz.hu/rekettye-marketing-a-magyar-kisvallalatoknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave