Rekettye Gábor

Marketing a magyar kisvállalatoknak


A termék

A marketing a vállalatok kínálatának alapegységeit „terméknek” nevezi. Jóllehet a termék kifejezés valamiféle fizikai megjelenést sejtet, a termék fogalmát mégsem csak a fizikailag megjelenő javakra, hanem a szolgáltatásokra is értelmezzük. Termék mindaz, amit a piacon felkínálnak, ami szükségleteket elégít ki, és csere tárgya lehet. A vállalati kínálat minden eleme magában foglal fizikai (tapintható) és nem fizikai (nem tapintható) részeket. A fizikai és nem fizikai részek aránya természetesen termékenként más és más. Azokat a termékeket, amelyeknél a nem fizikai összetevők meghaladják a fizikaiakat, szolgáltatásoknak nevezzük. Az átmenet a fizikai termék és a szolgáltatások között nem éles: sokkal inkább egyfajta kontinuumról beszélhetünk. A fizikai termékek és a szolgáltatások közötti különbségtétel azért fontos a vállalat számára, mert – amint azt a marketing rendszeréről írt fejezetben már tárgyaltuk – a kínálatot támogató hatékony marketingtevékenység komoly mértékben eltérhet a fizikai termékek, illetve a szolgáltatások esetében.

Marketing a magyar kisvállalatoknak

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 777 7

Döntéshozóként tisztában vagyunk azzal, hogy a marketing mennyire fontos tényezője a piaci sikernek. Rekettye Gábor könyve olyan muníciót ad a kisvállalati szakembereknek, amellyel még ebben a válságos környezetben is sikeresek lehetnek. A könyv mindazok számára kötelező olvasmány, akik a kisvállalatok piacán tevékenykednek, és minőséget előállítva hasznára akarnak lenni a magyar társadalomnak.

Balogh Levente tulajdonos ügyvezető, Szentkirályi Ásványvíz Kft. Örülök, hogy az Akadémiai Kiadó Rekettye Gábor könyvét - bővített formában, új pozitív magyar kisvállalati példák felvonultatásával - újból megjelentette. A kötet jól szolgálja célját: a marketinget részletesen tárgyalja, ugyanakkor olvasmányos és gyakorlatias. A szervezetünk által képviselt vállalkozások szakemberei sokat profitálhatnak a könyvből. Javaslom, hogy minél többen olvassák el.

Szűcs György elnök, Ipartestületek Országos Szövetsége Rekettye Gábor gyakorlati példákkal megtűzdelt, de elméletileg is igényes könyve fontos olvasmány lehet mindazoknak, akik nem csupán az iránt érdeklődnek, hogy milyen módon lehet egy cég termékeit jobban eladni, hanem azt is szeretnék megtudni, hogyan lehet mind a vevő, mind a vállalkozás számára előnyös, tartós értéket létrehozni.

Szerb László, egyetemi tanár, kisvállalati kutató

Hivatkozás: https://mersz.hu/rekettye-marketing-a-magyar-kisvallalatoknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave