Balaton Károly, Hortoványi Lilla, Incze Emma, Laczkó Márk, Szabó Zsolt Roland, Tari Ernő

Stratégiai menedzsment


Vállalkozás mint óvatos merészség

Önmagában az a körülmény, hogy valami újat, jobbat vagy versenyképesebbet alkotunk, nem jelenti feltétlenül azt, hogy az „alkotás” előremutatató is egyben. Knight (1967) az elsők között tett különbséget a kockázat és a bizonytalanság között. Kockázatos az a helyzet, amikor a jövőben több lehetséges kimenet is bekövetkezhet. A kimenetek bekövetkezési valószínűsége ismert, valószínűségszámítási módszerekkel leírható. Bizonytalan helyzet esetén a jövőben szintén több esemény következhet be, azonban a lehetséges kimenetekről nem rendelkezünk semmilyen információval. A bizonytalanság, ellentétben a kockázattal, biztosítással nem csökkenthető, nem küszöbölhető ki. Peter Drucker (1970) számára a vállalkozói tevékenység a bizonytalanság leküzdését jelenti.

Stratégiai menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 783 8

A Stratégiai menedzsment című kiadvány a felsőfokú gazdaságtudományi oktatás fejlesztésének egyik kiemelkedő példája. Az alapképzésben használatos Stratégiai és üzleti tervezés című könyv szerzői a mesterképzésre készítették el szakkönyvüket. Könyvük olyan munka, amit az oktatók és a hallgatók mellett a stratégiai menedzsmentben résztvevő szakemberek is haszonnal forgathatnak: az elmúlt évtized tartósnak ígérkező kihívásait, koncepcionális és módszertani újdonságait is tárgyalják a szerzők a stratégiai vezetés kontextusában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balaton-tari-hortovanyi-incze-laczko-szabo-strategiai-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave