Balaton Károly, Hortoványi Lilla, Incze Emma, Laczkó Márk, Szabó Zsolt Roland, Tari Ernő

Stratégiai menedzsment


A stratégiai változások kiváltó okai

Véget ért a kiszámíthatóság és a pontos tervezhetőség kora, s a siker most új vezetői rutinokat feltételez. A vállalatok többségénél felismerték, hogy a környezet dinamikus változása szükségszerűen átalakítja a tradicionális vezetői szerepeket. Az egyik legnagyobb kihívást a „lineáris” gondolkodás (ami eddig jól működött, az a továbbiakban is, illetve mindvégig jól fog működni) fellazítása jelenti. Tehát a klasszikus stratégiaalkotásban tapasztalatot szerzett vezetők számára nem okozhat fennakadást a környezetet napjainkban jellemző bizonytalanság és következetlenség.

Stratégiai menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 783 8

A Stratégiai menedzsment című kiadvány a felsőfokú gazdaságtudományi oktatás fejlesztésének egyik kiemelkedő példája. Az alapképzésben használatos Stratégiai és üzleti tervezés című könyv szerzői a mesterképzésre készítették el szakkönyvüket. Könyvük olyan munka, amit az oktatók és a hallgatók mellett a stratégiai menedzsmentben résztvevő szakemberek is haszonnal forgathatnak: az elmúlt évtized tartósnak ígérkező kihívásait, koncepcionális és módszertani újdonságait is tárgyalják a szerzők a stratégiai vezetés kontextusában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balaton-tari-hortovanyi-incze-laczko-szabo-strategiai-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave