Balaton Károly, Hortoványi Lilla, Incze Emma, Laczkó Márk, Szabó Zsolt Roland, Tari Ernő

Stratégiai menedzsment


Társadalmi és gazdasági hálózatok

A hálózati gondolkodás nagy fejlődésen ment keresztül, amit jól szemléltetnek a közelmúltban megjelent stratégiaimenedzsment-tanulmányok, cikkek is. Bell (2005) cikkében a klaszterek, a vezetésti és az intézményi hálózatok hatását választja el egymástól, míg Echols és társai (2005) a hálózatok egyértelmű katalizátorszerepe mellett érvelnek. A hálózatok mellett újra előtérbe került a humán tőke és a befektetett szakmaspecifikus tanulás tartós versenyelőnyt biztosító hatása (Hatch–Dyer, 2004).

Stratégiai menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 783 8

A Stratégiai menedzsment című kiadvány a felsőfokú gazdaságtudományi oktatás fejlesztésének egyik kiemelkedő példája. Az alapképzésben használatos Stratégiai és üzleti tervezés című könyv szerzői a mesterképzésre készítették el szakkönyvüket. Könyvük olyan munka, amit az oktatók és a hallgatók mellett a stratégiai menedzsmentben résztvevő szakemberek is haszonnal forgathatnak: az elmúlt évtized tartósnak ígérkező kihívásait, koncepcionális és módszertani újdonságait is tárgyalják a szerzők a stratégiai vezetés kontextusában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balaton-tari-hortovanyi-incze-laczko-szabo-strategiai-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave