Blahó András, Kutasi Gábor (szerk.)

Erőközpontok és régiók

a 21. század világgazdaságában


7.6.3. Kína és az Amerikai Egyesült Államok

Az amerikai–kínai kapcsolatokban az 1949 utáni hűvös viszony 1969-től kezdett oldódni, amikor Nixon elnök bejelentette, hogy rendezni akarja a kialakult konfliktushelyzetet. 1972-ben került sor Nixon kínai látogatására, ahol a felek támogatták a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok elmélyítését, valamint kijelentették, hogy semelyik állam nem szándékozik az ázsiai csendes-óceáni térségben hegemón szerepet betölteni. Mao halála után újabb közeledés indult be, 1978-ban sor került a KNK és az USA közötti kölcsönös és feltétel nélküli diplomáciai elismerés kihirdetésére. Virágzó kapcsolatrendszer nem épült ki ezután sem, mert az USA elkötelezte magát amellett, hogy hosszú távon is támogatja Tajvan függetlenségét és védelmi eszközöket juttat az ország számára (Tálas 2007). Ez a momentum adja az USA Kína-politikájának kettősségét, egyrészről a gazdasági és kereskedelmi érdekek miatt elismerik az „egy Kína” elvet, viszont Tajvant a mai napig pártfogolja az Egyesült Államok.
Napjainkban a konstruktív közeledéshez a kínai–amerikai stratégiai gazdasági dialógus nyújt keretet (Sino-U.S. Strategic Economic Dialogue, SED). A SED-rendszer a kétoldali kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok legmagasabb szintje, hosszú távú és stratégiai kérdésekre koncentrál (Ding 2007). Az Obama vezette új amerikai kormány külpolitikájában is prioritást élvez Kína. A kooperáció megerősítéseként szakítva a korábbi hagyományokkal az új külügyminiszter, Hillary Clinton első útja az EU helyett Kínába vezetett. Zbigniew Brzezinski – Obama egyik külpolitikai tanácsadója az amerikai elnökválasztás során –– 2009 januárjában vetette fel, hogy Kína és az Egyesült Államok mint a világ két vezető gazdasági hatalma (G2) együtt kell hogy fellépjen a nemzetközi porondon. Ugyanakkor Timothy Geithner a kétoldalú kereskedelem kapcsán ezzel egy időben deklarálta, hogy Kínát valutamanipulátornak tartja. Kínai részről Wen Jiabao a 2009 májusában megrendezett 11. EU–Kína csúcs alkalmával válaszként jelezte, hogy nem tartja jó ötletnek az USA és Kína együtt, mások kizárásával irányítsák a világot. Kijelenthető tehát, hogy a kapcsolatok korábbiakban tapasztalt kettős jellege nem változott számottevően. Mindig az aktuális érdekek befolyásolják a feleket. Világos, hogy az USA számára szükséges, hogy a globális kihívások viszonylatában egyeztessen Kínával, azonban valószínűsíthető, hogy a kapcsolatok túlzott erőltetése ingoványos terepre vezetne, ezért fontosabb a világ más részeinek bevonása ahelyett, hogy a jelentős, globális kérdéseket bilaterális szinten oldják meg (Economy–Segal 2009).

Erőközpontok és régiók

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 788 3

Vajon értjük-e, hogy mi zajlik a világgazdaság különböző pontjain? Hogyan lennének elkerülhetők a negatív sokkhatások és hogyan lehetne kihasználni a kedvező tendenciákat, ha nem ismerjük a világgazdasági környezetet? E kötet az Európai Unión kívüli világgazdaság megértéséhez nyújt segítséget. A következő három-négy évtized hangsúlyváltásai nagy vonalakban már kiolvashatóak a kötetből. Kiváló szakértők elemzik a nagyhatalmakat (USA, Kína, Oroszország, Brazília, India). Emellett feltárják a regionálisan jelentős hatalmak (többek között Nigéria, Dél-Afrikai Köztársaság, Ausztrália) vagy országcsoportok (ASEAN, Andok-csoport, Közép-Ázsia) gazdasági állapotát és a bennük rejlő lehetőségeket is. A világgazdasági ismeretek alapján a kötet záróakkordja egy külgazdasági stratégiai elemzés Magyarországra vonatkozóan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/blaho-kutasi-erokozpontok-es-regiok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave