Az amerikai ingatlanpiacon 2004 és 2008 között kialakult torzulások tarthatatlanságát a 2008 I. negyedévében elmélyült likviditási válság nyilvánvalóvá tette. A válság enyhítésének és végleges eltüntetésének kellemetlen mai nemzetközi pénzpiaci következményei is azokban a korábban bemutatott, típusosan amerikai belgazdasági aránytalanságok kontextusában értelmezendők, amelyeket az elmaradó belföldi megtakarítások és az indokolatlanul nagy hitelfelvételi (és tegyük hozzá hitelnyújtási) hajlandóság jellemeznek. Az ingatlanpiaci események ezért ebben a régebbre visszatekintő perspektívában inkább következmények, mint okok. Az ingatlanpiac 2004–2008 között az amerikai gazdaság konjunkturális összetevőinek leggyengébb láncszemévé vált. Ez a gyengeség azzal az irreális kereslettel azonosítható, amelyet a túlságosan könnyű hitelfelvételek hoztak avval, hogy a gyengébb besorolású adósok számára is könnyen elérhető jelzálogalapú finanszírozást tettek lehetővé. Nem kevésbé pedig avval, hogy a pénzpiacokon – némi eufémizmussal szólva – túl sok egzotikus (értsd átláthatatlan, de rendkívül vonzó hozamú) hiteltermék és származtatott értékpapír új globális láncolata keletkezett. Ezek mind nehezítették a tisztánlátást, és ráadásul a nemzetközi bankközi piacon is nagyon laza közvetítői és/vagy viszontbiztosítói (underwriting) hálózatok közvetítették az adósságleveleket. A nemzetközi közvetítés és a jelzálogalapú értékpapírok globális terítése ugyan vitathatatlan forrásbővülést hozott, de rövid úton addicionális bonyodalmakat is okozott az USA belföldi piacán. Az alapprobléma pedig – a dolog szigorú közgazdasági értelemében – viszonylag egyszerű: az ingatlanpiacon a vételi oldal ereje irreális volt. A jelentős részben felfújt mesterséges kereslet által felszökő áraknak, majd e folyamatok nyomán a hitelfedezetek alapjául szolgáló értéknövekedésnek az elmúlt másfél évtizedben tapasztalt tendenciákhoz viszonyítva semmilyen reális alapja nem volt. Ezt többen is megerősítik, így pl. Gramlich (2007), Krinsman (2007). Az értéknövekedési illúziók elpárolgásával és a hitelek szokatlanul nagyszámú bedőlésével (lásd 2.6. ábra) párhuzamosan a piac igyekezett visszaállni az eredeti reálisabbnak tűnő egyensúlyi szintre. Ezért az elmúlt 8 hónapban 20–30%-os értékvesztés sem volt ritka néhány napsütötte, népességében még bővülő, így az ingatlan boomból jobban részesedő államban (Florida, Kalifornia, Texas, Új-Mexikó).