A kifejezés tág értelmében a „kikényszerített megtakarítás” a forgalomban lévő pénzmennyiség megnövekedésekor vagy a gazdasági rendszerbe egy bizonyos ponton bejuttatott bankhitel (önkéntes megtakarítás támogatása nélküli) expanziója esetén merül fel. Ha a pénz vagy a hitel a gazdasági szereplők között egyenletesen oszlana meg, a pénzegység vásárlóerejének a pénzmennyiség növekedésével arányos csökkenésének kivételével nem lépne fel „expanziós” hatás. Azonban ha az új pénz bizonyos adott pontokon kerül be a piacra – ahogy az mindig történni szokott –, akkor a valóságban a gazdasági szereplők kezdetben csak viszonylag kis számban részesülnek az új kölcsönből. Ennek folytán e gazdasági szereplők átmenetileg nagyobb vásárlóerőt élveznek, mivel több pénzegység van a birtokukban, amivel árucikkeket és szolgáltatásokat olyan piaci árakon vásárolhatnak meg, melyeken még nem érezhető az infláció teljes hatása, tehát még nem is emelkedtek. Ennélfogva a folyamat a jövedelmek újrafelosztását azoknak kedvezve indítja el, akik először kapják kézhez a pénzinjekciókat vagy a pénzegységdózisokat, és a társadalom többi részére nézve lesz hátrányos, akik azt észlelik, hogy az árucikkek és szolgáltatások ára emelkedni kezd – ugyanakkora monetáris jövedelem mellett is. A „kikényszerített megtakarítás” a gazdasági szereplők e második csoportját (a többséget) érinti, hiszen az ő monetáris jövedelmük az áremelkedésnél lassabb ütemben növekszik, így egyéb feltételek egyezése esetén is kénytelenek lesznek csökkenteni fogyasztásukat.329