Huerta de Soto Jesús

Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok


A vállalkozás és a ciklus elmélete

A vállalkozás Ludwig von Mises, Friedrich A. Hayek és Israel M. Kirzner által megalkotott fogalma a vállalkozás egy általunk már máshol bemutatott elméletében gyökerezik.339 A vállalkozó egy bármilyen emberi cselekvő, aki minden egyes cselekedetét rafináltan viszi végbe, éberen figyeli a környezetében felmerülő saját profit lehetőségeit, és igyekszik úgy cselekedni, hogy ezeket a lehetőségeket ki is tudja aknázni. Az emberi lények veleszületett vállalkozói kapacitása nem csak arra sarkallja őket, hogy folyamatosan új dolgokkal rukkoljanak elő céljaikra és eszközeikre vonatkozóan, de spontán előmozdít egy olyan folyamatot is, melynek segítségével az újonnan megszerzett információ elterjed a társadalomban, még úgy is, ha egymástól teljesen eltérő emberek hozták létre. A vállalkozás koordinálóképessége indítja el az emberi társadalom és civilizáció felbukkanását, evolúcióját és koordinált fejlődését – feltéve, hogy a vállalkozói tevékenység nem áll szisztematikus elnyomás alatt (intervencionalizmus vagy szocializmus által), és a vállalkozókat sem kötelezik egy olyan környezetben való tevékenykedésre, melyben a tradicionális jogi normákat nem tartják tiszteletben azáltal, hogy a kormány egyes társadalmi csoportokra kiváltságokat ruházott. Amikor a vállalkozás nem foglalható jogi alapelvek keretébe vagy szisztematikus elnyomás alatt áll, nemcsak hogy többé nem hoz létre és továbbít nagy mennyiségű társadalmi információt, de korrupt és torz információkat is generál, illetve diszkoordinált és felelőtlen viselkedésmódokat vált ki. Ebből a szempontból a ciklusról alkotott elméletünkre gondolhatnánk úgy is, mint a vállalkozás általánosabb elméletének az intertemporális – vagyis különböző időszakok között fennálló – diszkoordináció konkrét esetére történő alkalmazására, mely utóbbi az általános jogi alapelvektől független, tehát az önkéntes megtakarítás előzetes növekedése nélküli kölcsönnyújtás kiváltságán (részleges tartalékkal működő pénzügyi bankletéti szerződés) alapuló banktevékenységből következik. Elméletünk ennélfogva megmagyarázza, hogy a jogi alapelvek megszegése, amely elkerülhetetlenül súlyos társadalmi diszkoordinációt vált ki, hogyan fejti ki ugyanazt a hatást egy, a pénz és a bankhitel területéhez hasonlóan összetett és elvont területen. Így a gazdaságelmélet lehetővé teszi olyan gazdasági és jogi jelenségek – kiváltságok jogi alapelvek megszegésével történő biztosítása, illetve válságok és recessziók – kapcsolatba hozását, melyekről egészen eddig azt hittük, hogy semmi közük nincsen egymáshoz.

Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 795 1

Jelen gazdasági és politikai környezetben nem is lehetne időszerűbb vagy fontosabb e könyv elemzése, ami a válság és a reformok okait firtatja, és ami az említett okok jövőbeli, előre megjósolható ismételt felmerülésének elkerülése érdekében a jelenlegi banki és pénzügyi rendszerre alkalmazandó.

Dióhéjban fogalmazva: a jelen írás születésével egy időben a könyvet már 13 különböző nyelvre fordították le, és tíz különböző országban jelentették meg.

Mindenesetre attól függetlenül, hogy a jövőben a pozitív előjelek beigazolódnak-e, vagy erőfeszítéseinket siker koronázza-e vagy sem, a mi egyetemi hallgatókként és gazdasági teoretikusokként vállalt elidegeníthetetlen felelősségünk az, hogy minden erőnket a kutatásra és a tudományos igazság keresésére összpontosítsuk, és így az eljövendő generációkra olyan ismeret- és alapelvgyűjteményt hagyhassunk örökül, amely lehetővé teszi számukra az emberiség és a civilizáció korlátok és gátló körülmények nélküli előrejuttatását.

Jesús Huerta de Soto a Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok művének első spanyol, valamint angol kiadásait követően jelen kötetben, figyelembe véve a 2007-es gazdasági válságot követő folyamatokat, nemcsak Spanyolország, hanem az Európai Pénzügyi és Gazdasági Unió tagjai helyzetét vizsgálja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/de-soto-penz-banki-hitel-es-gazdasagi-ciklusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave