Ahogy általában az osztrák közgazdászok – de különösen Mises – már 1928-ban bizonyították, abban a sajátos esetben, ha a munkanélküliség és a kihasználatlan erőforrások széles körben elterjedtté válnak, a vállalkozók a termelési struktúra hosszabbítását új kölcsönökre támaszkodva, a jól ismert reverziós hatások kiváltása nélkül folytathatják – egészen addig a pillanatig, amíg a termelési folyamatban az egyik kiegészítő tényező elégtelenné nem válik.498 Ha mást nem is, e tény annyit bizonyít, hogy Keynes úgynevezett általános elmélete a legjobb esetben is egy konkrét, csak a gazdaság legmélyebb depressziós szakaszaiban (amikor minden szektorban van elterjedt használaton kívüli kapacitás) alkalmazható elmélet.499 Ám ahogy azt az előző fejezetben láttuk, a hitelexpanzió még e körülmények között is az erőforrások széles körű befektetését ösztönzi majd. E rossz befektetés hozzáadódik a munkaerőpiac és a többi termelési erőforrás intézményes merevségének következtében bekövetkező, még meg nem szüntetett hibák sorához. Amennyiben a súlyos depresszió e szakaszaiban létrehozott állások birtokosai a fogyasztási végtermékek piacra történő érkezésének sebességénél fokozottabb iramban kezdik elkölteni keresetüket fogyasztási cikkekre és szolgáltatásokra (néhány tényező relatív hiányából vagy a kiegészítő tényezők vagy termelési erőforrások bármelyikével összefüggő elakadásból kifolyólag), a már ismert, az új bankhitel kezdeti expanziós hatásait általában visszafordító mikro-gazdaságtani folyamatok kiváltódnak. Ilyen feltételek mellett új állások létrehozása csak a reálbérek esésével válna lehetségessé – e jelenség pedig akkor figyelhető meg, amikor a fogyasztási cikkek és szolgáltatások ára a béreknél gyorsabban indul emelkedésnek.500