A Franciaországra a 18. században jellemző pénzügyi és bankszakma szorosan kapcsolódik a skót pénzügyi szakember, John Law személyéhez és az általa bevezetett „rendszerhez”. Law meggyőzte Orleans-i Fülöpöt, Franciaország régensét, hogy az ideális bank az, ami a befolyó letétekből hasznot képez, mivel növeli a forgalomban lévő pénz mennyiségét és „serkenti” a gazdasági növekedést. Law rendszere – mint a gazdasági intervencionizmus általában – három különböző, ám kapcsolódó tényezőből épült fel. Az első a hagyományos jogi és erkölcsi alapelvek, különösen a folyamatos, 100 százalékos tartalékarány fenntartásáról szóló kötelezettség semmibevétele. A második tényező a jogi alapelvek megszegése látszólag előnyös célok gyors elérése érdekében. A harmadik érv pedig az volt, hogy mindig lesznek olyan felek, akik a javasolt reformokban a hatalmas profit lehetőségét látják. Ennek a három tényezőnek a kombinációja vette rá a nagy politikus-álmodozót, Law-t, hogy bevezesse „bankrendszerét” Franciaországban, a 18. század elején. Valójában, amint a bank elnyerte az emberek bizalmát, megkezdte a bankjegyek kibocsátását, jóval átlépve a letétek összegét, és a letétek ellenében kiterjesztette a kölcsönöket is. A forgalomban lévő papírpénzek mennyisége hirtelen megnövekedett, és mint az logikus, egy mesterséges gazdasági fellendülés vette kezdetét. 1718-ban a bankot államosították – királyi bank lett belőle – és egyre több bankjegyet és kölcsönt kezdett kiadni. Ez általában serkentette a tőzsdei spekulációt – különösen John Law Kelet-Louisiana Társaságnak vagy a Mississippi Kereskedelmi Vállalat részvényeinek spekulatív felvásárlását és eladását, azzal a céllal, hogy előremozdítsák a kereskedelmet a francia terület és Amerika között. 1720-ra a pénzügyi buborék abszurd arányai nyilvánvalóvá váltak. Law elkeseredetten próbálta stabilizálni a vállalat tőzsdei értékét és a bankja papírpénzének értékét: a bankot és a kereskedelmi vállalatot egyesítették, a vállalati kötvényt törvényes fizetőeszközzé tették, a bankjegyekkel való kapcsolat fenntartása érdekében a pénzérmék veszítettek súlyukból stb. Azonban mindez hiábavaló volt, és az inflációs buborék kipukkadt, pénzügyi összeomlást hozván nemcsak a bankra, hanem számos francia befektetőre, akik a bankba és a kereskedelmi vállalatba helyezték bizalmukat. Olyan komolyak voltak a veszteségek, hogy száz éven keresztül igazi szitokszónak számított Franciaországban a „bank” szó, ami jó időre a „csalás” szinonimájává vált.138 Az infláció szörnyű járványa néhány évtizeddel később ismét pusztított Franciaországban, mint azt a komoly pénzügyi káosz és az asszignáták kontrollálatlan kibocsátása is bizonyítja a forradalmi időszak során. Mindezek állandó nyomással nehezedtek a franciák kollektív tudatára, akik mindmáig tisztában vannak a papírpénz inflálódásának veszélyeivel, és fennmaradt a hagyománya annak, hogy nagy mennyiségű aranyérmét és nemesfém rudat őriznek. Valójában Franciaország – Indiával egyetemben – az egyik olyan ország, ahol az aranyállomány legnagyobb része magánkézben van.