Simon Judit

Marketing az egészségügyben


Selfness

A selfness74 a wellness irányzatának egy új ága. Kialakulása egy folyamat eredménye, így határai még nehezen körvonalazhatók, de egyre inkább kirajzolódnak és megkülönböztethetők a hagyományos értelemben vett wellnesstől. Míg a hagyományos wellness a vendéget kényezteti, addig a selfness elvárja aktív részvételét. Túllép az egészséges életmódra törekvésen, és az egyén önmegismerésére helyezi a hangsúly. A selfness a test és a lélek tökéletes összhangjára, és egy egészséges énkép kialakítására törekszik. A selfnesst ugyanakkor az önmegváltoztatás trendjeként is emlegetik, lévén, hogy saját képességek felmérése gyakran a változtatás igényét is magával hozza. Korunk embere magabiztosabbak, optimistább és legfőképpen kiegyensúlyozottabb szeretne lenni, és ezért egyre inkább tenni is hajlandó. A selfness az egyén önfejlődési készsége, az a hajlandóság, hogy felnőtt korban is nyitott a tanulásra, tapasztalatszerzésre, önmegismerésre, motivált az önjavításra, változásra. Az erre alapozó személyiségfejlesztés az egyénnek stabilitást, megnyugvást és biztonságot nyújt. Az új irányzat új szemléletet kíván meg a szolgáltatóktól. A programokban kiemelt helyük lesz a személyiségfejlesztő tréningeknek, ezen belül speciális készségek és képességek fejlesztésének. A sportprogramok közé egyre inkább bekerülnek a képességfejlesztő mozgáskultúrák. A személyre szabottság jelentősebb lesz, mint bármikor korábban. A programvezetők egyben lelki tanácsadókká is válnak és fontos, hogy ehhez a megfelelő előképzettséggel rendelkezzenek. Az új animátornak képesnek kell lennie segíteni a lelki eredetű problémák oldásában is. Fel kell ismernie, hogy a vendég mikor vágyik aktív, jókedvű pihenésre és mikor szeretne hallgatni és nézni a naplementét. Az animátor már nem egy játékos programokra vendégeket toborzó szállodai alkalmazott. Magas színvonalon képzett szakemberekre van szükség. A wellnessprogramokat elsősorban szállodákban és „spa” központokban találunk. A „spa”75 megjelölés olyan helyszínt, egészségszolgáltató központot jelent, amelynek célja a vendégek megnyugtatása, felélénkítése, a látogatók fizikai, biológiai és mentális jobbulását célzó szolgáltató hely. Nem feltétlenül szálloda. Az európai szóhasználatban a spa minden esetben valamilyen melegvizes, termálvizes szolgáltatást vagy/és élményfürdőt takar. Az amerikai és ázsiai terminológiában ez nem feltétlenül van így. A Club Spa elsősorban fitneszszolgáltatásokat, a Day Spa a fitnesz mellett szállás nélküli wellness- és szépségszolgáltatásokat nyújt. A Resort/Hotel Spa az üdülő és üzleti utazók számára biztosít fitnesz- és wellnesskikapcsolódást. A Cruise Ship Spa ugyanezt nyújtja hajókon. A Mineral Spring Spa gyógyvizekre épülő terápiákat ajánl. A Destination Spa lényege a különleges természeti környezetben rejlik, ahol széles körű szolgáltatásokat nyújt, a Medical Spa pedig hagyományos és kiegészítő gyógyászati szolgáltatást nyújtó létesítmény.

Marketing az egészségügyben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 780 7

Az egészségügy középpontjában az egészségét elvesztett és azt visszaszerezni vágyó beteg ember áll, körülötte az orvos, a nővér, az asszisztens, a biztosító, a tulajdonos állam vagy önkormányzat, a hatóságok, a betegjogi szervezetek bonyolult szövevénye. A marketing alkalmazása pedig mindebben megerősítheti a beteg központi helyét, tisztázhatja a szereplők közötti egyenrangú folyamatokat, és kapaszkodót nyújthat a színpad másik felének berendezésére - az egészségmegőrzés és a prevenció racionális és egyenrangú cserekapcsolatokon nyugvó kialakítására. Simon Judit munkája úttörő vállalkozás. Az irodalom széles áttekintésére alapozva találja meg a marketing helyét az egyén és a közösség életének olyan fontos metszetén, mint az egészségügy. A könyvben leírtak az egészségügyi intézmények vezetőinek, az egészségpolitikusoknak, az orvosoknak és a nővéreknek egyaránt hasznos ismereteket nyújtanak.

Dr. Réthelyi Miklós professor emeritus, a SOTE korábbi rektora

Mindazok, akik az egészségügyben fontosnak tartják a betegközpontúságot, feltétlenül tanulmányozzák és forgassák gyakran ezt a művet. Simon Judit igen értékes útmutatót ad könyvével az átalakuló egészségügyi rendszerekhez. A szerző közeli munkatársaként 15 éve követem az ezen a területen végzett munkáját. És mindenképpen becsülöm kitartásáért, elhivatottságáért és állhatatosságáért, hogy ezt a két, korábban fényévek távolságában lévőnek gondolt területet sikerült közelebb hoznia, olyannyira, hogy megszülethetett ez a könyv, mely egyszerre szolgál a hazai szakirodalom elméleti megalapozó műveként, valamint számos eddigi hazai tapasztalat megosztásával gyakorlati útmutatóként is. Az egészségügy potenciális ügyfeleként határozottan azt kívánom, minél több hazai szolgáltató sajátítsa el és alkalmazza a könyv ismereteit. Akkor nyugodtabban megyek el hozzájuk páciensként.

Dr. Lantos Zoltán ügyfélkapcsolati igazgató, GfK LHS Healthcare

Hivatkozás: https://mersz.hu/simon-marketing-az-egeszsegugyben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave