Simon Judit

Marketing az egészségügyben


A piaci szereplők új szerepekben

A klasszikus színház felépítése és működése szerint a szereplők a távoli színpadon játszanak, a nézők pedig tisztes távolságból, hang nélkül kísérik őket figyelemmel, időnként tetszésüket vagy nemtetszésüket kinyilvánítva megtapsolják vagy kifütyülik a szereplőket. A színházi analógiára építve azt mondhatjuk, hogy a paternalisztikus, hagyományos orvos-beteg kapcsolat is hasonlóképpen működött: orvos→beteg irányban verbális, visszacsatolásban pedig nonverbális módon. A doktor előadta (elmondta), mi kell a betegnek, mi lesz neki a legjobb, mi válik majd egészségére, a beteg pedig úgy nyilvánította ki véleményét (tetszését vagy nemtetszését), hogy bevette a gyógyszereket és követte az orvosi utasításokat, vagy elvetette azokat (mert kételyei, kérdései, szorongásai voltak, melyekről jó lett volna beszélni valakivel, hogy megerősítést kapjon vagy eloszlassák aggályait). Napjainkban azonban – a modern színházi törekvésekhez hasonlóan – egyre aktívabb a „nézőtér”. Az eddigi szótlan betegek aktív résztvevők, szereplők szeretnének lenni, kikövetelik beleszólásukat az események menetébe (az „előadásba”). Szeretnék, hogy a forgatókönyv és a díszlet készítésébe kezdettől fogva őket is bevonják.

Marketing az egészségügyben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 780 7

Az egészségügy középpontjában az egészségét elvesztett és azt visszaszerezni vágyó beteg ember áll, körülötte az orvos, a nővér, az asszisztens, a biztosító, a tulajdonos állam vagy önkormányzat, a hatóságok, a betegjogi szervezetek bonyolult szövevénye. A marketing alkalmazása pedig mindebben megerősítheti a beteg központi helyét, tisztázhatja a szereplők közötti egyenrangú folyamatokat, és kapaszkodót nyújthat a színpad másik felének berendezésére - az egészségmegőrzés és a prevenció racionális és egyenrangú cserekapcsolatokon nyugvó kialakítására. Simon Judit munkája úttörő vállalkozás. Az irodalom széles áttekintésére alapozva találja meg a marketing helyét az egyén és a közösség életének olyan fontos metszetén, mint az egészségügy. A könyvben leírtak az egészségügyi intézmények vezetőinek, az egészségpolitikusoknak, az orvosoknak és a nővéreknek egyaránt hasznos ismereteket nyújtanak.

Dr. Réthelyi Miklós professor emeritus, a SOTE korábbi rektora

Mindazok, akik az egészségügyben fontosnak tartják a betegközpontúságot, feltétlenül tanulmányozzák és forgassák gyakran ezt a művet. Simon Judit igen értékes útmutatót ad könyvével az átalakuló egészségügyi rendszerekhez. A szerző közeli munkatársaként 15 éve követem az ezen a területen végzett munkáját. És mindenképpen becsülöm kitartásáért, elhivatottságáért és állhatatosságáért, hogy ezt a két, korábban fényévek távolságában lévőnek gondolt területet sikerült közelebb hoznia, olyannyira, hogy megszülethetett ez a könyv, mely egyszerre szolgál a hazai szakirodalom elméleti megalapozó műveként, valamint számos eddigi hazai tapasztalat megosztásával gyakorlati útmutatóként is. Az egészségügy potenciális ügyfeleként határozottan azt kívánom, minél több hazai szolgáltató sajátítsa el és alkalmazza a könyv ismereteit. Akkor nyugodtabban megyek el hozzájuk páciensként.

Dr. Lantos Zoltán ügyfélkapcsolati igazgató, GfK LHS Healthcare

Hivatkozás: https://mersz.hu/simon-marketing-az-egeszsegugyben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave