Izsó Lajos, Becker György (szerk.)

Termékélmény


Az érzelmek hasznosítása a márkaépítésben

Hasonlóan az Ayers-sziklához, az alapmotivációk is az emberiség kezdetétől fogva léteznek és meghatározzák a viselkedést. Hill modelljében a félelem által keltett érzelmek erőssége miatt a védekezési motiváció áll a középpontban (61. ábra). A védekezés alapvetően negatív és befelé irányul, kapcsolatai a többi alapmotivációval mégis pozitívak lehetnek. Például a megszerzett javak védelme vagy a kapcsolatok védelme, esetleg a hiedelemrendszer védelme (62. ábra).

Termékélmény

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 779 1

A közgazdászok a legutóbbi időkig a rációra tettek fel mindent, s nem sok helyet hagytak az érzelmeknek, élményeknek, hangulatoknak. A marketingszakembereknek nem újdonság, hogy a fogyasztó a kézzelfogható javakat is főként az élményekért keresi, amint azt az Izsó Lajos és Becker György által szerkesztett, lebilincselően érdekes könyv számtalan "ütős" példával igazolja és elemzi. Nomen est omen! A szerzők maguk is élménybe csomagolva nyújtják át Termékélmény című könyvüket. Izgalmas esettanulmányaikat - a Melba csokoládétól az Oakley napszemüvegig - nemcsak a marketingesek forgathatják haszonnal.

Hámori Balázs egyetemi tanár

Budapesti Corvinus Egyetem

A Termékélmény különleges termékélményt nyújt minden olvasónak, dolgozzon akár a marketing, a design, a kommunikáció vagy a kutatás területén, avagy legyen a könyv kíváncsian érdeklődő olvasója. Segítségével saját termékélményeinkre is rácsodálkozhatunk: miért esünk hasra a Starbucks méregdrága kávéjától, miért lelkesedünk annyira egy bizonyos szignóval ellátott bőrtáskáért és fizetünk érte erőnkön felül? Az alapvetően pszichológiai indíttatású könyv azonnal aprópénzre váltja a tudományos ismereteket: bevezet minket a mindennapjainkat körülvevő tárgyak, szolgáltatások, márkák megkívánásának, megszerzésének és megtartásának lélektani, tárgytervezési és marketing vonatkozásaiba egyaránt.

Hoffmann Márta stratégiai fejlesztési igazgató

Hoffmann Research International

Hivatkozás: https://mersz.hu/izso-becker-termekelmeny//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave