Rechnitzer János, Smahó Melinda

Területi politika


A közösségi regionális politika kialakulása

Az Európai Gazdasági Közösséget (EGK, European Economic Community, EEC) megalapító, 1957. március 25-én aláírt római szerződés a fő cél elérése – a közös piac megteremtése – érdekében a harmonikus gazdasági fejlődés, valamint a folyamatos és kiegyensúlyozott gazdasági növekedés előmozdítását, továbbá az egyes tagállamokban tapasztalható életszínvonal gyorsuló ütemű növekedését és egymáshoz való közeledését tűzte ki célul (RSZ 1957, 2. cikk). A szerződés megemlítette ugyan a regionális különbségek mérséklésének szükségességét, de egy közösségi szintű regionális politika kialakítását még nem rögzítette. Akkoriban ez még nem is tűnt lényegesnek, egyrészt azért, mert az EGK-t megalapító hat tagállam, Franciaország, Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg közel azonos fejlettségi szinten állt, s mindegyik ország saját regionális politikával rendelkezett. Egyedül Olaszország déli része (Mezzogiorno) számított elmaradott területnek, amelynek felzárkóztatását azonban nem sorolták a közösségi szintű feladatok közé (Forman 2000; Kengyel 2008; RSZ 1957).

Területi politika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 829 3

A területi politika mint az egyik új közpolitika arra hivatott, hogy állami és különféle közösségi szintekről megoldásokat ajánljon a területi erőforrások legkedvezőbb hasznosítására s egyben a különbségek mérséklésére. A mű komplexen vizsgálja a területi folyamatokba való beavatkozások elméleti és gyakorlati rendszereit. Szakszerű és alapos eligazítást nyújt a (leendő) szakembereknek a térbeli gazdasági és társadalmi folyamatok megértéséhez és befolyásolásához, de nagy haszonnal forgathatják azok a laikusok is, akik a területi adottságok, erőforrások alakításában valamilyen módon szerepet vállalnak.

Glatz Ferenc

az MTA volt elnöke

Hazánkban, de Európa más országaiban is, egyre növekednek a területi-társadalmi különbségek - nem kevés feszültséget keltve. E különbségek mérséklése az Európai Unió és az egyes tagországok részéről kiemelten fontos célkitűzés. A jelentős közösségi ráfordítások eredménye azonban szerény, mert a szakpolitika ritkán ismeri azoknak a térfolyamatoknak az új típusú törvényszerűségeit, melyekbe beavatkozik, és a tudományos alapkutatás sem gyakran jut el az eredmények alkalmazhatóvá tételéhez. E hiánypótló mű kiváló kombinációja a térfolyamatok alapos feltárásának és a fejlesztési politika megújításának.

Enyedi György

az MTA rendes tagja

Hivatkozás: https://mersz.hu/rechnitzer-smaho-teruleti-politika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave