Hetesi Erzsébet, Veres Zoltán

Nonbusiness marketing


A jóléti állam és a marketing

A gazdasági világválság (1929–1933) után a kormányzati szociális ellátórendszer gyors ütemű fejlődésével a fejlődés harmadik fázisa következett: a „jogok és jogosultságok” („rights and entitlements”) szakasza. A jóléti állam koncepciója szerint az állam felelősséget vállal polgáraiért, és a jövedelmek újraelosztásával a társadalmi jólétet kívánja biztosítani. Ebben a szakaszban már létrejöttek olyan nonprofit szervezetek, amelyek felismertek bizonyos társadalmi feszültségeket, és források begyűjtésével kívántak a problémákon enyhíteni. Sok szervezet versengett azért, hogy legalább részben központi támogatást nyerjen, a nonprofit szervezetek jogosultnak érezték magukat az állami adóbevételekből való részesedésre, hiszen általános társadalmi érdekeket képviseltek. A jóléti állam időszakában intézményesült nonprofit szervezetek olyan feladatok megoldásában vettek részt, amelyekre az állami intézmények nem tudtak hatékony válaszokat adni, de szükség volt ezek megoldására. A nonprofit szervezetek aktivitásukkal egyrészt kiegészítették, másrészt pótolták az állam által egyedül nem megoldható feladatok ellátását. A jóléti állam és a nonprofit szervezetek közötti kapcsolatok természetét ebben az időszakban mélyrehatóan elemezték a közgazdaságtan és a szociológia képviselői is. Egyes megközelítések szerint az állam és a nonprofit szféra között a társadalmi jólét javítása érdekében partneri kapcsolat alakult ki, de vannak olyan vélemények is, amelyek a két szféra versengését vélik felfedezni a korabeli tevékenységekben.

Nonbusiness marketing

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 749 4

A marketingkoncepció üzleti szférán kívüli alkalmazási lehetőségeiről és az alkalmazás területeiről szóló viták viszonylag új keletűek, a huszadik század derekáig nyúlnak vissza. Mégis, mára a köz- és civilszféra marketingje megszilárdult, a köz- és társadalmi intézmények stratégiai tervezésének és működésének oktatása a képzésekben speciális kurzusként jelenik meg. A nem profitorientált marketing kapcsolódik a vállalati felelősségvállaláshoz is, és hozzájárul a fogyasztók magatartásának és elégedettségének pontos meghatározásához, értékeléséhez.

A nem üzleti jellegű marketing fejlődésében egyidejűleg jelenik meg a kiterjesztés és a specializáció. A köz-és civilszféra marketingjének területén olyan különböző alcsoportok léteznek, amelyek mindegyike külön sajátosságokkal jellemezhető. Ez a sokszínűség jelenik meg ebben a könyvben, Hetesi Erzsébet és Veres Zoltán, a téma elismert szakértőinek művében.

A szerzőpáros az elméleti tartalmat a praktikus nézőponttal ötvözi, és ettől a szöveg olyannyira élvezetes, hogy az oktatás és a gyakorlat igényeit egyaránt kielégíti. Röviden: a könyv egy újabb példája a szerzőktől már megszokott jó teljesítményeknek.

José Luis Vázquez Burguete

a Nemzetközi Nonbusiness Marketing Szövetség (International Association on Public and Nonprofit Marketing) elnöke

Hivatkozás: https://mersz.hu/hetesi-veres-nonbusiness-marketing//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave